Csaknem kétezren vesztették életüket az izraeli támadások kezdete óta

libanon k

Összesítések szerint 1974 ember, köztük 127 gyerek vesztette életét Libanonban izraeli támadásokban Izrael és a Hezbollah Irán-barát milícia egy éve kirobbant konfliktusában – közölte csütörtökön Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.

A tárcavezető szerint a halottak mellett 9384 sebesültről tudnak.

Abjád hangsúlyozta, hogy a több mint száz egészségügyi dolgozó, illetve tűzoltó is van a halálos áldozatok között. Hozzátette: e foglalkozási csoportok tagjai közül 220-an sebesültek meg.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy kilenc kórházat és 45 egyéb egészségügyi intézményt és csaknem 130 mentő-, illetve tűzoltóautót ért találat.

Kiemelete, hogy csak az utóbbi három napban több mint negyven egészségügyi dolgozó és tűzoltó vesztette életét.

Ez a nemzetközi jog és egyezmények megsértése, és kétségtelenül háborús bűncselekmény” – tette hozzá.

Hamis és ócska kifogás, illetve hazugság azt mondani, hogy ezeken a járműveken fegyverek voltak, mert ezt már hallottuk korábban a Gázai övezetből” – mondta Abjád. Mennyi mártír, de nem láttunk semmiféle erőfeszítést, hogy megóvják a mentőszolgálatok tagjait” – tette hozzá.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szintén azt sérelmezte, hogy csak az utóbbi 24 óra alatt 28 egészségügyi dolgozó vesztette életét Libanonban izraeli légicsapásokban.

Számos más egészségügyi dolgozó nem jelentkezik szolgálatra és elmenekült abból a térségből, ahol dolgozik a bombázások miatt” – közölte Tedrosz online sajtótájékoztatóján. Mint mondta, mindez rendkívüli módon korlátozza az egészségügyi ellátás fenntarthatóságát és a tömeges sebesülések ellátását. Hozzátette, hogy a repülési tilalom miatt a WHO sem fogja tudni pénteken eljuttatni orvosi segélyszállítmányát Libanonba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?