Maradnak az aggodalmak

Amennyiben ettől megtisztul a lelkiismerete, tegyen úgy. Azt azért engedje meg, hogy ne értsek egyet egy törvénytervezettel, amely hátrányos helyzetbe hozhatja a magyar és nem magyar földtulajdonosokat, mely elbirtoklás útján államosít, s engedje meg azt is, hogy ne ujjongjak amiatt, hogy az elkobzott földek az önkormányzatok vagyonába kerülnek. Még a nyilvánosságra hozott magyarázatok ismeretében sem tehetem ezt.

Ugyanis az a törvénytervezet, amely I. cikkelyének első nyolc paragrafusában megnyitja egy behatárolt időszak konfiskált földvagyonának visszaigénylési lehetőségét, a II. cikkelyben pedig módosítja a 180/1995-ös, a föld rendezéséről szóló törvény 15. paragrafusát azzal a lényegi változtatással, hogy az államosított termőföldet egy éven belül azon községek vagyonába utalja, amelynek a közigazgatási területén található.

A tervezet, amennyiben a parlament elfogadja és törvényerőre lép, szerintem nagyobb horderejű lesz, mint az 1919-es és 1945-ös földreformtörvény, valamint a 47/1948-as, a föld rendezését előirányzó törvény együttesen.

Ahelyett, hogy az elemzőket, a kérdést másként értékelőket, s az alapvetően jó szándékú bírálókat hatalmi fölénnyel megszégyenítenék és ellehetetlenítenék, a törvénytervezetet társadalmi vitára kellett volna bocsátani.

Az emberek ugyanis nem tudják, hogy miről van szó. Az emberek ugyanis félnek, mert a földvagyonuk miatt meghurcolták őket, kuláklistára tették, megverték, kitelepítették, deportálták, megszégyenítették. Sok személy ma is fél, mert amikor a rendszerváltozás után elindultak, hogy visszaigényeljék a földjeiket, akkor ravasz és fölényeskedő földhivatalnokok alázták porig őket és küldték hanyag eleganciával a bíróság elé, hogy visszapereljék saját vagyonukat. Az emberek bizonytalanok, mert a politikusok eredményként könyvelnek el olyan dolgokat, hogy 2003-ban Európa közepén, Szlovákia államosítás útján elkobozhatja saját állampolgárainak a földvagyonát.

A 180/1995-ös törvénynek a módosításra váró 15. paragrafusán kívül több olyan bekezdés is van, amely már eleve meghatározza az „ismeretlen tulajdonosok” kilátástalan helyzetét (13.-14. paragrafus), ennek ellenére összpontosítsunk az ominózus 15. paragrafusra, annak is a magyarázatára. „Ezek a határozatok áttörést jelentenek a tulajdoni viszonyok szerkezetében, a szlovákiai jogrend területén. Teljesen új értelmezést jelent a tulajdoni viszonyok eddigi értelmezéséhez képest: a törvény által változik a tulajdonos azokon a parcellákon, amelyekre a parcellák új jegyzéke rögzítésekor az eddigi tulajdonos nem regisztráltatja magát, tételesen:

– ha az eljárás során egyáltalán nem jelentkeznek és a létezésük nem nyert megállapítást

– vagy az igénylési dokumentációjuk nem elégséges.”

Ki tehát az ismeretlen tulajdonos? Az, akinek van sapkája, vagy az, akinek nincs?

S mi a helyzet a polgári törvénykönyv vonatkozó + 460 §-aival? Mi van az örökösödéssel, mi van azokkal, akik örököltek, de az örökségüket nem rendezték?

Miért nem módosítja a törvényalkotó a 180/1995-ös törvény 8., a szlovákiai viszonyokban is tragikomikus paragrafusát, mely briliánsan megoldja a kettős tulajdonlás kérdését azáltal, hogy aki hamarabb bejegyezteti magát, azé a föld?

Miért nem módosítja a törvényalkotó a 180/1995-s törvény 11. paragrafusát, amely a polgári törvénykönyv 134. §-a segítségével számtalan esetben megfosztotta vagyonuktól a gazdaközösségeket?

Amikor az írásaimban kételyeimnek adtam hangot, arra vártam, hogy szakmai elemző válaszokat kapok, időközben viszont több magyar és nem magyar parlamenti képviselővel beszélgetve rádöbbentem, hogy nincs kitől várnom a választ. Ez a féligazság másik fele, mert megrendítő volt az a felkészületlenség, amelynek alapján a témáról vitáztak, lett légyen az miniszter, kormányalelnök vagy parlamenti képviselő.

Szlovákiában 13 millió tulajdonossal rendelkező parcella található, és több millió a résztulajdonosú parcellák száma. Független szakértők két lehetőséget mutattak fel a földvagyon rendezésének alapjául, úgymint a tagosítási jegyzéket, vagy a telekkönyvi állapotot. Akár az egyiket, akár a másikat választotta volna a törvényalkotó, tisztességes eredményre vezetett volna. A jelenleg folyamatban lévő földrendezés viszont károsítja mind a szlovák telepest, mind a magyar tulajdonost. A tagosítási jegyzék ugyanis a birtokosok névsora nélkül nem vethető össze a telekkönyvi állapottal, ha erőltetve mégis megvalósul, jogi ellentéteket idéz elő. Kit érdekel? Megvalósul a kormányprogram és ez a lényeg.

Gaisbacher úr, a törvénytervezet szellemi atyja, aki már Baco, Konco‰ miniszter urak idejében is számos esetben teljesítette a felvidéki magyarság fiskális hóhérjának a szerepét, most Simon Zsolt miniszter úr idejében is érvényesíthette sanda szándékait. Tehette, mert nem volt, aki szakmai szempontok alapján a körmére nézzen, tehette, mert valamilyen érthetetlen okból a jelenlegi vezetés bizalmát is élvezi.

A magam részéről sajnálom, hogy a sajtó erejével nem sikerült ezt a szakadék felé rohanó vonatot megállítani. Sajnálom azt is, hogy az MKP illetékesei figyelmen kívül hagyták a civil társadalom ide vonatkozó jó szándékú jelzéseit, nyilván azért hogy a tekintélye csorbát ne szenvedjen.

Végezetül, más lehetőség híján, arra bíztatnék mindenkit, hogy jegyeztesse a vagyonát, rendezze az örökségét, mert jövőre, egy nappal az uniós csatlakozás előtt beindul a nevesítetlen földek privatizációja, melynek időhatáros jogi lehetőségeit már körmöli a felejthetetlen Gaisbacher úr.