Az orosz Wagner zsoldoscsoport visszaszerezte a Maliban megölt tagjai holttestét

Wagner

Az orosz Wagner zsoldoscsoport közölte, hogy harcosai megtalálták azoknak a bajtársaiknak a holttestét, akik júliusban a tuareg lázadókkal és iszlamistákkal vívott csatában haltak meg egy homokvihar közben Maliban.

Mali, ahol a katonai hatóságok 2020-ban és 2021-ben puccsal ragadták magukhoz a hatalmat, évek óta tartó iszlamista felkeléssel küzd.

A Wagner csoport júliusban közölte, hogy súlyos veszteségeket szenvedett egy csatában, de kevés részletet hozott nyilvánosságra.

„Sikeresen befejeződött egy művelet testvéreink holttestének visszahozatalára, akik 2024 júliusában hősiesen felvették a harcot a sokszoros túlerőben lévő iszlamistákkal” – közölte Wagner egy ritka közleményben a Telegram üzenetküldő alkalmazáson kedden este.

A csoport a beszámolóban azt is írta: „elesett testvéreink holttestei hazatérnek. Mi nem hagyjuk hátra a mieinket, és mindannyian – élve vagy halva – hazatérnek”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?