Nyelvében él

A Madách-bicentenárium évében jelent meg Az ember tragédiája új kiadása, amely Madách klasszikusának szövegét és Nádasdy Ádám prózai fordítását egymás mellett, az együttes olvasás lehetőségét felkínálva adja közre.
A kiadvány funkciója elsősorban az, hogy a több mint százhatvan éves drámai költeményt a mai olvasó számára pontosabban érthetővé tegye, hiszen a keletkezés és a befogadás ideje között eltelt idő mind az ismeretek (a Madách által felhasznált természettudományos tudásszerkezetek és bölcseleti, történeti, társadalom- és vallástörténeti utalások), mind pedig a nyelvhasználat (a szókészlet, a mondatszerkezetek, a korabeli élőbeszéd-szerűségnek megfeleltetett szövegformálás) szempontjából korlátozhatja a megértést. A prózai fordítás a bevezető szerint „nem átdolgozás, tehát hűen követi Madách művét, nincs benne se több, se kevesebb történés vagy érvelés, legföljebb néha bővebben, magyarázóbban szól, mint egy szorosan vett fordítás.” (8) Az Előszó mellett cselekményvázlat, a fő- és mellékszereplők színenkénti megjelenését áttekintő táblázat, az eredeti műhöz fűzött, a régies kifejezéseket, tárgyi magyarázatokat tartalmazó jegyzetapparátus, valamint a nyelvi-verstani Függelék orientálja az olvasót. A könyv Az ember tragédiája korábbi megjelenései közül leginkább a Matúra Klasszikusok-kiadással (1993) rokonítható, amelyet Kerényi Ferenc rendezett sajtó alá, és a szerzőre, a műre, a korszakra vonatkozó irodalom- és kultúrtörténeti összefoglalók mellett közölt cselekmény- és karaktervázlatot, magyarázó jegyzeteket. Míg Kerényinél a lapszéli és a színek végén szereplő kérdések és feladatok segítették a szövegértést, addig Nádasdy a prózai fordítással tulajdonképpen azt teszi lehetővé, hogy Madách műve más hangon, formában is megszólaljon, hogy az idő távlatából (másfél évszázad nyelvi és kulturális változásaiból) származó idegenség leküzdhető legyen az olvasás során. Ebben az értelemben (és a kiadvány technikai elrendezése is ezt jelzi) a prózai fordítás nem Madách szövege „helyett” áll, hanem annak alternatívájaként működik.

A vállalás Nádasdy Bánk bán- átiratával (2019) és mai nyelven megszólaló drámafordításaival is kapcsolatba hozható (például a Hamlet, a Szentivánéji álom és a Lear király átültetését magában foglaló, 2012-es kötettel), valamint az olvasóvá nevelés primer feladatát szem előtt tartó Shakespeare-képregényfordításaival (Hamlet; Rómeó és Júlia, 2010). Harmadrészt Nádasdy Ádám nyelvész attitűdjét, a nyelvhez való viszonyulását is érzékelhetjük a Madách-kiadás hátterében: a magyar nyelvet elevenségében, változásában mutatja meg, amelynek funkciója és szépsége a használhatóságában, alkalmazhatóságában, hozzáférhetőségében, sokféleségében rejlik (lásd ehhez például a Milyen nyelv a magyar? című könyvét [2020]).
A Függelék összefoglalja a következetes helyesírási, központozási módosításokat, az archaikus szóalakok változásával kapcsolatos eljárásokat, bemutatja Madách nyelvi és verstechnikai megoldásait. Madách és Nádasdy szövegeit összeolvasva érzékeljük, hogy az utóbbi számos helyen felváltja azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyek jelentése nem közérthető vagy megváltozott (például: filiszter – polgár; poklosság – lepra; káprázat – hamis képzetek, szemfényvesztés; delej – mágnesesség; szférák – égbolt; pór – szolganép; hasonlat – hasonlóság; vásárfia – ajándék; „Ez eszme nálunk: a megélhetés.” „Ez az eszme számunkra: a fennmaradás.” [404–405]). A prózai fordítás továbbá néhány helyen a hangsúlyok áthelyeződését, egyes szöveghelyek előtérbe kerülését vonja maga után, és Ádám küzdelmét (a tudásért, a tudás terhével), valamint a három főszereplő (Ádám, Éva és Lucifer) dinamikáját más fénytörésben mutatja meg. Lucifer iróniája plasztikusabbá válik („Nem fogsz meghalni, bár átlátod egyszer; / sőt újra kezdesz – régi sikereddel.” „Majd megérted egyszer, de nem fogsz belehalni; sőt, újra meg akarod majd szerezni a dicsőséget – ugyanannyi sikerrel, mint azelőtt.” [84–85]), Ádám és Éva alakja pedig kvázi emberibbé („Anyának érzem, ó, Ádám, magam.” „Ádám, én úgy érzem, hogy terhes vagyok.” [470–471]).
Máshol az új szöveg a körülírás lehetőségével él, a cselekmény szempontjából teszi konkrétabbá a megszólalás tartalmát: „Be van fejezve a nagy mű, igen: / a gép forog, az alkotó pihen.”; „Valóban, befejeztem a nagy művemet: a világmindenség működik, s most én, az alkotó megpihenek.” (20–21); „Csak mentse meg a földet – elmúlik / az is, mint minden, ami hivatását / betölté”; „Csak mentse meg a Földet az a mesterséges világ – aztán majd elmúlik az is, mint minden, ami betöltötte a hivatását” (444–445). Továbbá számos helyen a fordítás olyan interpretációs eljárás, amely magyarázza az eredeti képet vagy szöveghelyet: „Ha forr az érc, a rossz salak kihull, / de a nemesb rész tisztán megmarad.” „Ha forrásig hevítik az ércet, a rossz salak kiválik belőle, míg a nemesebb rész tisztán megmarad.” (270–271); „Vígan, fiúk! Mögöttünk a penész, / ma élvezünk valami derekast.” „Csak vidáman, fiúk! Magunk mögött hagytuk a penészszagú iskolát, ma szórakozunk egy jót!” (348–349).
Az irodalom anyaga a nyelv, az irodalmi mű befogadása annak függvénye, mennyiben ismerjük a nyelvet. És ehhez – Madách nyelvének, Az ember tragédiája szövegvilágának megismeréséhez – az új kiadás, Nádasdy értő, innovatív szövegváltozata produktívan hozzásegít.

Madách Imre: Az ember tragédiája
Eredeti szöveg Nádasdy Ádám prózai fordításával
Magvető, Budapest, 2023, 496 oldal