Örökkévaló hatások és a Madách-életmű

„Mély, örökkévaló hatások érik az embert, ha ilyet olvas“ – sommmázta mindjárt a felvezetés során Csanda Gábor szerkesztő a Madách évszázadai c. kiadvánnyal kapcsolatos benyomásait, amelyek azonban az MI 200 c. kötetre is vonatkoztak. A Madách-kastélyban tartott „...befejeztem 1860. márc. 26-án” elnevezésű ünnepség egyik eseményén Ardamica Zoránnal összegezték, hogyan is készültek ezek a művek, s milyen olvasataik lehetségesek.

Madách a mában

A Madách Egyesület által kiadott és a Szászi Zoltán által összeállított „MI 200“ kötet Csanda Gábor szerint egyfajta „reprezentatív album“, amit komoly irodalmi tesztnek szántak. A 11 Madách-díjas szerző (Ardamica Zorán, Balla Kálmán, Barak László, Bárczi Zsófia, Csehy Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Németh Zoltán, Polgár Anikó, N. Tóth Anikó, Tőzsér Árpád, Vida Gergely) felkérése nem kimondottan arra irányult, hogy az alsósztregovai alkotóra és hírneves tragédiájára reflektáljanak, de többségük végül ezekre a témákra rájátszva alkotta meg a szövegeket.

Ardamica Zorán a jelenkor és Madách kora közti távolságból kiindulva érzékeltette az antológia jelentőségét. Arról beszélt, ha „200 évvel ezelőtti dolgokhoz nyúlunk hozzá“, akkor nem biztos, hogy tudjuk, mit akart eredetileg mondani a szerző. Ez különösen így lehet a mai tizenéveseknél, ám ezek a bizonytalanságok csak addig állnak fenn, amíg bele nem ássuk magunkat az adott szövegbe. A MI 200 lényege szerinte arról szó, hogy miként lehet Madáchot „becsatornázni a irodalmi viszonyok és az olvasók közé ma úgy, hogy egyúttal tisztelettel nyúljunk hozzá“. Viccelődve elmondta, Csanda Gáborral való beszélgetésük címe az is lehet, hogy „eklektika és/vagy műfajtalankodás“, ugyanis az antológia mindegyik szerzője hoz valami mást különböző műfajokban.

Ardamica kiemelte Gyenes Gábor illusztrációinak fontosságát, amelyek vizuálisan egybefogják a könyvet, s egyként csatornázzák be Madáchot a múltba, a jelenbe és a jövőbe is. Az ábrázolások között még képregény is van, amit reméli, hogy senki sem tart „blaszfémiának“. Hogy valójában mekkora szerző valaki, azt nagyon nehéz mérni, különösen manapság, amikor „a nagyításokat“ a marketing és a kultúripar végzi el. Ardamica Zorán szerint azonban van, amikor az ilyesmi nem szükséges, s pontosan ilyen mű Az ember tragédiája. Ez a dráma rendkívül erős, s nem is tudja, van-e a magyar irodalomban még egy annyira nyitott és újraértelmezhető mű, mint ez. A felkért szerzők alkotásai pedig nem Madách-parafrázisok, mi több, a szerzők közül néhányan nem álltak le az írással a leadás után, hanem továbbfejlesztették, s már publikálták is azokat.

Madách sokrétűsége

A Madách évszázadai c. kötet a tavaly októberi, szintén Alsósztregován tartott nemzetközi konferencia 26 előadójának szövegeit tartalmazza, ill. Tőzsér Árpád köszöntőjét. Tematikailag rendkívül sokrétű a kínálata: a világhírű dráma filológiai elemzésétől kezdve a máig terjedő hatás- és fordítástörténeten át egészen az irodalomtörténet és a muzeológia terepéig tart a kínálat. 

Csanda Gábor szerint a könyv nagyon jó fogódzókat ad a Tragédia olvasásához. A szövegek többsége sokéves kutatómunkán alapul – ráadásul a szerzők közül többen kifejezetten Madách-kutatóknak minősülnek.

Ardamica Zorán a korábbi gondolatait továbbszőve arról beszélt, még mindig találunk olyan gondolatokat Madách Imre művében, amelyek képesek arra, hogy nagyon sok téren hassanak ránk. Úgy fogalmazott, valójában „nincs befejezve a nagy mű“, hanem „folyamatosan újraírja önmagát“ és „piszkál minket az olvasás által“. A tartalomjegyzék kapcsán rámutatott, „nem is gondoltuk volna, hogy egy számunkra nehezen érthető, 1860-ban befejezett műhöz ennyi módon lehet közelíteni“.