Valószínű, hogy a jobboldali Likud és a balközép Munkapárt jó két éve felrúgott nagykoalícióját ismét sikerül összehozni Izraelben.
Közel-keleti abszurd
Izrael sem kivétel ez alól, mégis azt kell mondani: a nagykoalíció az egyetlen lehetőség arra, hogy az izraeli–palesztin rendezés folyamata kimozduljon a holtpontról. Ami egyenlő Saron gázai kivonulási tervének megvalósításával – ez az egyetlen dolog, amiért a Munkapárt hajlandó vele ismét frigyre lépni. Az is abszurd helyzet, hogy a gázai kivonulást leginkább a palesztin tehetetlenség és belviszály réme hátráltatja. Még nagyobb abszurd, hogy a nemzetközi közösség, amely korábban fennhangon követelte a kivonulást, most mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse Saront tervének végrehajtásában. S ha sikerülne, álszent módon megint Izraelen vernék el a port. Nos, ezt a fonák helyzetet ismerte fel a Munkapárt nagy öregje, Simon Peresz. Politikai vakság e pillanatban összemosni Gázát és Ciszjordániát, az ENSZ vagy a Nemzetközi Bíróság részéről azt követelni, a zsidó állam úgy vonuljon ki Gázából, hogy ezzel párhuzamosan Ciszjordániában lemond a palesztin terrorizmus elleni önvédelem minden formájáról.
Izraelt bírálják, ha az aktív önvédelmet (katonai megelőző csapások) alkalmazza, és bírálják, ha az önvédelem passzív eszközéhez (biztonsági fal) folyamodik. Felfigyelt-e valaki arra, hogy a zsidó városokban hónapok óta nem követtek el a korábbiakhoz hasonló, sok áldozatot követelő öngyilkos merényletet? És nem azért, mert a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád olyan jámbor lett. Ennyit arról, van-e a falnak gyakorlati haszna. Mellesleg: építésének megkezdése előtt megtörtént-e valaha is egy-egy különösen véres izraeli merénylet után, hogy valamely nemzetközi szervezet összeült volna a palesztin (arab) terrorizmus elítélése céljából?
Senki nem mondja azt a nemzetközi politika főszereplői közül, hogy a gázai kivonulás rossz, nincs rá szükség. De hogyan reagáltak volna arra, ha Saron enged saját pártja nyomásának, lemond a tervről, és azt mondja: akkor nem vonul ki. Eszébe jutott volna valakinek, hogy már egy évtizede a palesztin térfélen pattog a labda, s akkor miért van az, hogy mégis mindenki Izraeltől várja a kezdeményezést?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.