Kormányzat és média

Magyarországon a médiaháború egyidős a rendszerváltással. A fogalmon a politikai oldalakhoz köthető médiumok, illetve véleményvezérek pengeváltásait, valamint azok ritkábban szakmapolitikai, gyakrabban aktuálpolitikai lecsapódását értjük. A sajtó emiatt az elmúlt tizennyolc évben aligha vállalkozhatott az angolszász világban elvárt „házőrző kutya” szerepére. Az értékelvűség helyett maradt a pártkötődés, felerősítve a hideg polgárháború hullámverésével. A sajtó „kie?gyenlí?té?sének” igénye a jobboldali kormányok idején többször is megfogalmazódott, kivívva ezzel a „fősodrású” média össztüzét. A médiaháború, ha innen nézzük, a pozíciójukat féltő régi, illetve a helyüket a Nap alatt megtalálni igyekvő alternatív elitek harca volt, s maradt. A médiaháború első emlékezetes ütközeteit a közszolgálati rádió és televízió megszerzéséért, illetve megtartásáért vívták. Sem a saját radikálisaitól befolyásolt jobboldal, sem a köztársasági elnököt az alkotmány szellemével szembe menően maga mellett felsorakoztatott baloldal nem válogatott az eszközökben. Az 1994-es választás során a gazdasági és a szellemi életben meglevő hatalma mellé a baloldal visszaszerezte az átmenetileg elvesztett politikai végrehajtó hatalmat is. A konzervatív sajtó befolyása a ciklus végéig szerény maradt. 1997-ben a kereskedelmi televíziók megjelenésével gyökeresen átalakuló médiakörnyezet új kihívás elé állította a politikai élet szereplőit. Az 1998-ban váratlan választási győzelmet arató jobboldal nemcsak a túlságosan is magabiztos ellenfél hibáit kihasználva győzött, hanem remekül élt a kereskedelmi médiumok nyújtotta felülettel is. A polgári kormány négy éve alatt igyekeztek megerősíteni a jobboldali sajtót, mind szervezetileg (a Magyar Nemzet és a Napi Magyarország összevonása), mind a minőség terén (a Heti Válasz elindítása). Igaz, a „kevesebb, mint rendszerváltás, több, mint kor??mányváltás” nyílt hadüzenete újra felizzította a Horn-kormány idején takaréglángon pislákoló médiaháborút. A kiélesedő ideológiai küzdelmek hozzájárultak a kiváló kormányzati teljesítményt felmutató polgári oldal 2002-es vereségéhez.

A magyar média ma mind mennyiségileg, mind minőségileg a kiegyenlítődés felé mutat. A polgári oldal médiaportfóliója az elmúlt években gyarapodott, a konzervatív értelmiség szabadabban fejtheti ki álláspontját, megjelent a saját oldal kritikája. Figyelmet érdemelnek a közelmúltban elvégzett felmérések, melyek szerint a fiatal újságírók nagy többsége konzervatívnak vallja magát. Az értékelvű újságírás lehetőségeit erősítheti az online média rohamos fejlődése. A nyomtatott szeriőz sajtó térvesztése, különösen a napilapoké, a hírportálok és újabban a közösségi újságírás előretörésével jár együtt. A fiatal értelmiségiek tájékozódásában mind nagyobb szerepet betöltő internetes naplók, azon túlmenően, hogy sajátosan újszerű nyelvi közeget teremtettek, felkavarva a magyar publicisztika képmutatástól bűz?lő állóvizét, korábban elképzelhetetlenül tág teret adnak az egyéni véleményeknek. Ebből a szemszögből nézve a média kormányzati kézivezérlése ma egyre valószínűtlenebb. A közszolgálati – térségünkben helyesebben: állami – médiumok befolyása egyre csekélyebb. Az igénytelenséggel tüntető pártpropaganda pedig legfeljebb a törzsszavazók lelkét melengeti. A politikusok alighanem helyesebben teszik, ha a médiát nem támadják, hanem megtanulják kezelni. Egy online fogadóóra vagy egy rendszeresen frissített blog többet ér egy kikényszerített PR-cikknél. Kolek Zsolt