Kóbor milliárdok

Nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben a pénzügyminisztérium költségvetés-felügyelő rendszerében, ha rendre kiderül, valahol rosszul kalkuláltak, a tárcánál valakik rosszul alkalmazzák a számtani alapműveleteket. Ilyenért az alapiskolában sem szoktak a nebulók dicséretet kapni. A hatodszori menesztési próbálkozás ellenére helyén maradt Ivan Mikloš pénzügyminiszternek ugyan ezúttal is sikerült megmagyaráznia „bizonyítványát”, de ne várja el, hogy ezért a mutatványért még meg is tapsolja őt az ország. Különösen ha tudjuk, hogy a „megtalált”, elköltetlen költségvetési milliárdokhoz képest csekélységnek tűnő összegekért folytattak némely miniszterek koalíción belüli küzdelmet – többnyire sikertelenül. A pénzügyi tárca vezetője mindent azzal magyaráz meg, hogy a reformok végrehajtása nem tűr halasztást. Hovatovább már a milliárdos tévedéseket is ezzel próbálja megideologizálni. Rendre felülkerekedett a markukat tartó tárcákon, aminek eredményeként olyan ütemet vettek nálunk az adó- és szociális reformok, hogy hatására a külföld most már más szemmel tekint Szlovákiára. Érthető volt tehát Mikuláš Dzurinda öröme, hogy az általa a „reformok motorjának” nevezett minisztere ezúttal is a székében maradt. Nagyon valószínű, hogy ellenkező esetben a reformok újabb megtorpanásának lehetnénk tanúi. Dzurinda „öröméhez” csak annyit: nem ártana, ha arról is gondoskodna, kabinetjében lehetőleg ne egy emberen múljék a reformok sikere, hiszen így bármikor olyan visszatáncolás következhet be, amelynek következtében a külföldi tőke esetleg számára kedvezőbb befektetési piacot keres. Ezt pedig az az átlagpolgár is megérezné, aki a rázúdított sok áremelés miatt pillanatnyilag nehezen hiszi el, hogy újabbnál újabb külföldi beruházók megjelenésének köszönhetően jövőre valamelyest könnyebb lehet az élete. Az évek óta munka nélkül tengődők meg végképp nem hiszik el azt a pénzügyminiszteri ígéretet, hogy a reformok hatására hamarosan érezhetően több lesz nálunk a betöltésre váró új munkahely. Az ilyen ember általában nem a makrogazdasági sikerek elemzésével ébred és fekszik, és a két, általa leggyakrabban szidott minisztert is csak azért jegyezte meg, mert nevüket a szociális segélyek húsba vágó lefaragása feledhetetlenné tette. A pénzügyminiszterről szóló bizalmi szavazáskor a koalíciós társak közül többen is elégedetlenségüknek adtak hangot. Az MKP-képviselők szociális érzéketlenségét rótták fel hibájául. Két, a szavazáskor ugyancsak tartózkodó ANO-politikus szerint jó lenne, ha Ivan Mikloš tudatosítaná: jobban is végezhetné dolgát. Elvégre ahol a költségvetési gépezetben szabadon kóborol 17 milliárd anélkül, hogy hiánya menet közben valakinek is feltűnne, ott valami nagyon nincs rendben. Különösen akkor, ha a legrászorultabbaknak – például az adósság miatt fuldokló iskoláknak – sokszor a kóbor milliárdok egy kis töredéke is elég lenne a fellélegzéshez...