Kicsit borult a bili

2012 tavaszától tart a mosolydiplomácia Magyarország és Szlovákia között, ami több okból érthető. Egyrészt Robert Ficónak nem hiányzott egy újabb, a 2006–2010 közötti időszakra jellemző ajtócsapkodás – rontotta volna felfelé ívelő nemzetközi reputációját, valamint az itthon gondosan ápolt, új, államférfi imázsát. Amire nem utolsósorban az elnökjelöltség miatt is szüksége van. Másrészt Orbán Viktornak 2010-es kormányra lépése óta fél Európával sikerült összerúgnia a port, romlott a magyar–román viszony – igaz, nagyrészt a román fél miatt –, így neki egyáltalán nem hiányzott egy újabb front megnyitása.  Pragmatica sanctio 2012.  Ennek alapja viszont az volt, hogy Szlovákián belül is csönd honoljon a szlovák–magyar arcvonalon, ennek hiányában ugyanis nem sokáig tartható fenn a mosolydiplomácia.  Nagyjából nyárig sikerült is teljesíteniük ezt Ficóéknak – előtte volt egy csúnyább kisebbségellenes kirohanás Turócszentmártonban, ám ezt a kormányfő igyekezett a maga módján elsimítani, vagyis utólag belátta, túllőtt a célon.  Nyár elején viszont olyan törés állt be, amit nehéz szlovák–magyar államközi szinten nem észrevenni. Ifjú Szivek, kisebbségi bizottság, kisebbségi támogatások, tisztogatások a kisebbségi kormánybiztos hivatalában, Pered, kisiskolák. Ezek külön-külön mind „megmagyarázhatók” lennének szlovák részről, de így, együtt… Ha csak egy esetről lenne szó, filozofálhatnánk rajta, vajon ki akartak-e velünk tolni vagy csak mellényúltak, s ha igen, miért. De mindez egyértelmű trenddé áll össze, melynek csak a végcélját nem látni pontosan. Fico elnökjelölti esélyeit ugyanis nem javítja, a Smer támogatottságát szintén nem – ahhoz túlságosan „fű alatt”, a szlovák többség számára láthatatlan módon történtek a dolgok –, és az eddig kormányfői szinten jól alakuló szlovák–magyar kapcsolatot sem javítja. A honi magyarság asszimilálásához pedig nincs szükség ezekre a pluszlépésekre, komoly pozitív beavatkozások nélkül megy az magától is – ahogy az elmúlt 20 év mutatja, nem is kis mértékben. Ha nincs is biztos magyarázat a miértre, a tény még tény marad: a negatív lépések tendenciát mutatnak.  Jelen pillanatban a legfontosabb kérdés az, lesz-e következménye a szerdai asztalcsapkodásnak. A vegyes bizottságok gittegyletként működnek, ami ott elhangzik, azzal csak az erre érzékeny kisebbségi sajtó foglalkozik. Ha mindez miniszterelnöki szintre is begyűrűzik, akkor a többségi társadalom is észreveheti, hogy valami megváltozott az elmúlt fél évben. Kérdés, mi lesz fontosabb a magyar kormányzatnak a következő négy hónapban, a választásokig: a pragmatikus imázsszempontok vagy az itteni magyar kisebbség?