Humanitárius tűzszünetekről született megállapodás a Gázai övezetben

izraeli-palesztin konfliktus

Humanitárius tűzszünetekről született megállapodás a Gázai övezetben indított gyermekbénulás elleni oltási kampány második szakaszának megkezdése érdekében – közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) csütörtökön.

A gyermekbénulás elleni oltási kampány október 14-én kezdődő második szakaszában a Gázai övezetben élő 590 ezer, tíz év alatti gyermek juthat második oltáshoz. 

„Humanitárius szünetekről született megállapodás konkrét területekre vonatkozóan. Életbevágóan fontos, hogy a szüneteket az összes fél betartsa, mert ezek nélkül nem lehet beoltani a gyerekeket” – mutatott rá a közleményben Catherine Russell, az ENSZ Gyermekalapjának főigazgatója. 

A jelentésben szerepel, hogy az ügynökség A-vitamin bevonásával tervezi megerősíteni a rossz egészségügyi körülmények között élő gázai gyerekek immunrendszerét. 

Az oltóanyag-felszerelések és hűtőládák szerdai megérkezése után az UNICEF készen áll a vakcinák szállítására és a gyerekek beoltására – mutatott rá az ügynökség, kiemelve, hogy „az oltás első körének sikerei azt mutatják, hogy amikor a megállapodásokat betartják, akkor a munkát is el lehet végezni”. 

Az ENSZ jelentése szerint a gyermekbénulás elleni oltási kampány szeptember 1-jén indított első fordulójában sikeresen beoltották a Gázai övezetben élő tíz év alatti gyerekek 90 százalékát, ezzel megvalósult az első fázis kitűzött célja. A kampány első szakaszát kéthetes szakaszokban hajtották végre az Izrael és a Hamász közötti harcok humanitárius szüneteiben. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus végén erősítette meg, hogy egy csecsemő bénulását a poliovírus 2-es típusa okozta a Gázai övezetben. Ez volt az első ilyen eset a térségben az utóbbi 25 évben, és ezt követően indították el a nagyszabású vakcinálási kampányt, hogy elejét vegyék egy járvány kirobbanásának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?