Átlagosan 15%-kal keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak

wage gap

Szlovákiában továbbra is kiemelkedően magas a nemek közötti bérkülönbség.

Szlovákiában a nők 15 százalékkal alacsonyabb fizetést kapnak, mint a férfiak, miközben az uniós átlag 13 százalék. A bérek közötti különbség leginkább a Pozsony megyén kívüli régiókban érzékelhető – derült ki a Fairsquare ügyvédi iroda Eurostat adataira alapozott jelentéséből.

Szakemberek hangsúlyozták, hogy mind a nőknek, mind a férfiaknak joguk van arra, hogy ugyanazon munkáért egyenlő bérezést kapjanak.

A nem túl rózsás helyzeten javíthat egy új uniós irányelv, amelyet az előzetes tervek szerint 2026. június 7-ig ültetnek át a Munka Törvénykönyvébe.

„2007 óta a Munka Törvénykönyve előírja, hogy a bérfeltételeket nemi alapon történő megkülönböztetés nélkül szükséges megállapítani. Ugyanez vonatkozik a földrajzi megoszlás szerinti fizetésre is. Az új törvény után a munkáltatók nem kérdezhetik meg az állásra jelentkezőket arról, hogy jelenlegi munkahelyükön milyen bért kapnak. Biztosítani kell azt is, hogy az álláshirdetések és munkakörök leírásai gendersemlegesek legyenek” – mondta el a Fairsquare munkajogi szakembere, Marián Mészáros.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?