Két SDKÚ-s önérzete

Az még csak hagyján, hogy Mikuláš Dzurinda – úgy is, mint az SDKÚ elnöke, úgy is, mint miniszterelnök – országunk szuverenitásával érvelve üzente meg a NATO-nak, hogy a Ján Mojžiš menesztésére tett javaslat, illetve Ivan Šimko védelmi miniszter szintén indoklás nélküli leváltása: Szlovákia belügye.

Az még csak hagyján, hogy Mikuláš Dzurinda – úgy is, mint az SDKÚ elnöke, úgy is, mint miniszterelnök – országunk szuverenitásával érvelve üzente meg a NATO-nak, hogy a Ján Mojžiš menesztésére tett javaslat, illetve Ivan Šimko védelmi miniszter szintén indoklás nélküli leváltása: Szlovákia belügye. Hagyján, mert kormányfőnk, noha már jó egy évtizede a hazai politika vékony jegén mozog, végső soron mégis csak a betanított politikusok kategóriájába tartozik. Betanított vasesztergályossal megeshet, hogy 14 évig selejt nélkül esztergályoz, mert ugyanarra az alkatrészre kell beállítania a gépet. Dzurinda „vasesztergályos” elé azonban most új, a megszokottól eltérő „műszaki rajzot” tett az élet, a termék pedig selejtre sikeredett; Szlovákia szuverén ország – mondotta. a NATO-központban pedig tudnak olvasni. Egyébként is, a miniszterelnök gondolatmenete nem volt túlságosan bonyolult. Brüsszelben talán még a vécés néni is felismeri, mennyi bölcsesség szorult a miniszterelnök kijelentésébe.

Az igazi baj az, hogy Eduard Kukan külügyminiszter a Szlovákia szuverenitásáról szóló miniszterelnöki nyilatkozatra ráduplázott. Ő is önérzetes volt, ő is az ország szuverenitását emlegette. Tény és való, Szlovákia szuverén ország, de az sem rejthető véka alá, hogy külpolitikánk vezetője nem vasúti forgalmistából képezte át magát közszereplővé, hanem annak idején a világ egyik legrangosabb diplomataképezdéjében tanulta a mesterséget. Nem egészen elképzelhetetlen, hogy abban a moszkvai tanodában már az első szemeszterben azt sulykolták a hallgatók fejébe: a diplomáciában nem mindegy, ki, mikor és hol mond ki egy igazságot.

Ebben a történelmi pillanatban – akárhogy nézzük is – van diplomáciai vonatkozása a Nemzetbiztonsági Hivatal főnöke elmozdítása indoklás nélküli kezdeményezésének és a védelmi miniszter menesztésének. A NATO nem díszhaltenyésztők egyesülete; jellegéből következik, hogy érdeklődik a két bizalmi beosztású káder elmozdításának okai iránt. A legkevesebb, amit a politikai elit (de a legszélesebb nyilvánosság is) joggal elvárt volna Kukan külügyminisztertől, hogy főnökét figyelmezteti: a NATO vezetői számára minimum félreérthető, ha a káderintézkedések miatti brüsszeli fejcsóválásra a miniszterelnök Szlovákia szuverenitása emlegetésével válaszol. Diplomáciánk vezetője ehelyett felcsapott papagájnak, és maga is szuverenitásunkat emlegeti. Eduard Kukan Moszkva neveltje, így közelről láthatta, hogy egy politikai rendszerben mit eredményez a főnök előtti hajbókolás meghonosodása. Itt a főnöknek nem tetsző igazság elhallgatásának esete forog fenn. Nem arról van szó, hogy a titkosszolgálati problémákat ötmillió szlovák állampolgár bevonásával kellene megoldani. De négy-öt hiteles ember azért akad ebben az országban, akivel Dzurinda közölhetné a két fontos tisztségviselő iránti bizalma elvesztésének okát. A lakosság többsége egyelőre úgy véli, a NATO illetékeseit azért nem tájékoztatták az elmozdítási törekvés okairól, mert a miniszterelnök azt azért tudja, hogy a brüsszeliek értik a dolgukat, és nem lehet őket fél kiflivel berúgatni.

Miniszterelnöki tanácsadóként Kukan rosszul vizsgázott. Ebben talán az is szerepet játszott, hogy ő az SDKÚ államfőjelöltje, és hogy őt jelölték, abban kulcsszerepe volt Dzurindának. A Nemzetbiztonsági Hivatal főnökének menesztésére tett javaslat és Ivan Šimko védelmi miniszter leváltása olyan lavinát indíthat el, amely teljesen maga alá temeti Kukan ambícióit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?