Emmanuel Macron: a „végsőkig” segíteni fogják Ukrajnát abban, hogy ellenállást tanúsítson

Emmanuel Macron

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap óva intett attól, hogy felhagyjanak Ukrajna katonai támogatásával.

„Ma a béke oldalán állni, annyit jelent, mint érvényt szerezni a jognak. A béke nem kapituláció. A béke nem jelenti az elvek feladását” - hangoztatta a francia elnök, akit háromnapos németországi látogatásának kezdőnapján Frank-Walter Steinmeier német államfő fogadott Berlinben katonai tiszteletadás mellett.

„A béke azt jelenti, hogy lehetőséget kell adni egy országnak arra, hogy megvédhesse határait és szuverenitását” - jelentette ki Marcon hozzátéve, hogy egyebek között erről is szó esik majd a bilaterális védelmi- és biztonsági tanács keddi ülésén. Mint mondta, a tanácskozáson hangsúlyozni fogják, hogy a végsőkig segíteni fogják Ukrajnát abban, hogy ellenállást tanúsítson. Úgy fogalmazott, hogy Ukrajnát felszerelik, elkísérik, kiképezik és felkészülnek minden forgatókönyvre, hogy tartós békét lehessen felépíteni, tehát egy olyan békét, amelyet a nemzetközi jog is tiszteletben tart. Frank-Walter Steinmeier szintén úgy vélekedett, hogy nem szabad felhagyni Ukrajna támogatásával. Olaf Scholz német kancellár a nap folyamán úgy nyilatkozott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök imperialista álmaiért a számos ukrajnai áldozat mellett havonta 24 ezer orosz katona sebesül meg vagy veszti életét.

Legutóbb 24 éve tett francia elnök hivatalos államfői látogatást Németországban. Macront felesége, Brigitte kísérte el Berlinbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?