Az ötödik dartsverseny Csilizradványban

Az első helyezett több mint 200 eurót nyert (A szerző felvétele)
Csilizradvány |

A maximális 32 induló közül ketten nem tudtak végül részt venni, így kicsit kevesebben, de annál nagyobb lelkesedéssel vágtak neki a már 5. alkalommal megrendezett amatőr dartsversenynek a helyi kultúrházban.

Profi játékosok nem jelentkezhettek és az amatőrök is csak addig, amíg be nem telt a 32-es létszám, ugyanis maximum 4, összesen 8 fős csapatban játszhattak a résztvevők. A nevezési díj fejenként 20 euró volt. A helyi önkéntes tűzoltók által szervezett versenyt évről évre az önkormányzat is támogatja, idén a helyszínt és a kiosztott kupákat is a község vezetése biztosította. 

„Két éve szerveztük meg először a dartsversenyt, mint falusi versenyt. Ekkor 24 embert sikerült megszólítanunk, szerencsére azóta egyre többen vagyunk”

 – mondta el Berecz Lajos, a rendezvény főszervezője. Arra, hogy a darts kocsmasport-e azt válaszolta, hogy igen, lehet rá mondani, de kiemelte, hogy a növekvő létszámmal a verseny színvonalára is egyre jobban odafigyelnek.

Berecz Lajos köszöntötte a jelenlévőket, majd kisorsolták az egyes csoportok összeállítását (A szerző felvétele)

A kultúrház maximum 32 fő befogadására alkalmas, összesen 6 pályán játszhatnak a versenyzők 8 bíra felügyelete alatt, akik az éjjelbe nyúló megmérettetés során folyamatosan váltották egymást. 

„Önkéntes tűzoltókként kezdtük ezt szervezni, szerencsére nagyon jó a kollektívánk, sok a segítőkész ember, így könnyebben megy a közös munka”

 – emelte ki. A helyezettek kupát, oklevelet és pénznyereményt kaptak, az első 220 eurót, a második 110, a harmadik 70, míg a negyedik 20 eurót. A legnagyobb kiszállót 40 euróval, míg aki a legtöbb 180-at dobta, ugyancsak 40 euróval díjazták.

Az önkormányzat biztosította a helyszínt és a kupákat (A szerző felvétele)

A versenyre nem csak helyiek és környékbeliek jöttek, távolabbról is volt, aki ide utazott a jó hangulat és a megmérettetés színvonala végett. Első helyezett Balogh Sándor lett, aki többedmagával egyenesen Gútáról érkezett. Már másodjára látogatott el a csilizradványi versenyre, korábban a harmadik helyet szerezte meg. Balogh Sándor után a második Nagy Ákos, harmadik Szabó Bálint és a negyedik helyezett Horváth József lett.

A jó hangulatú verseny este 6 órakor kezdődött és egészen éjjelig tartott (A szerző felvétele)

A helyszínen ételt és italt is árusítottak, az ebből befolyt összeget fordítják majd fejlesztésére, tette hozzá Inczédy Anna, a program egyik szervezője. 

„Eleinte kölcsön táblákkal kezdtük a játékot, de már eljutottunk odáig, hogy saját tábláink vannak, amik jó minőségűek. Annak ellenére, hogy ez nem egy profi verseny, hanem amatőr, szeretnénk a színvonalat ehhez mérni”

 – emelte ki Berecz Lajos. Évente két versenyt szerveznek, egyet tavasszal és egyet ősszel, melyre egészen tizenéves kortól jelentkezhetnek.

A helyszínen ételt és italt biztosítottak, sőt, egyeseknek még szurkolótáboruk is akadt (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?