Kedves egészségünkre!

Valentovič doktor topon, azaz miniszteri karrierje csúcsán van. A példaképének Jánošíkot választó miniszterelnök után ő az utóbbi hetek hazai történéseinek kettes számú közéleti krekkje. E nagymenőség stresszes napjainkban nem kis politikai teljesítmény, hiszen a miniszterek, szakpolitikusok sorában kevés a históriai alak, akinek neve korlenyomatként fennmarad. A rendszerváltás utáni példákat fél kezemen is megszámolhatom. „Hudeci kultúrpolitika”, „bisáki privati?záció”, korszakként a „Mečiar-éra”. S evvel vége is. Talán mégsem! Ivan Valentovič és a „valentoviči egészségügyi reformok” az élbolyban lesznek. Valentovič úr ugyanis az elmúlt hetekben átlépte a Rubicont. Doktorunk nevéhez fűződhet egy olyan, a betegellátásban meggyökösödött intézményrendszer lezüllesztése, mint a kórházi hálózat. Igaz, a fogadtatás azt jelzi, ötlete sem a pórnép, sem az orvosok körében nem népszerű. A reformokat ugyan tengernyien támogatják, de látni illik, hogy az „általában támogatók” szerint a nagy rendszerek átalakítása jó cél, bátor és nemes tett, ám a konkrét döntéseket nem így, hűbelebalázs módjára kell meghozni. Viszont a miniszter úr tényleg nem az a passzív, adminisztráló típus. Nem bíbelődik az apróságokkal, nem gatyázik részletkérdésekkel, hanem intézkedik. Indulásként az enyhén szólva kétes hitelű jogszabályban átszabatta a privát egészségbiztosítók részvényeseinek és külföldi befektetőinek törvényes jogait, utána civilizációs forradalommal átrendezte a járóbeteg-ellátás gyakorlati menetét, hiszen újabban egy rutinjellegű szakorvosi vizsgálathoz, receptfelíráshoz is körorvosi ajánlás szükségeltetik – nehogy már a páciens azt higgye, hogy az orvosság olyan, mint a kókuszdió: a trópusokon terem és csak le kell szedni... Persze, a java csak ezután jön! Valentovič doktor kihívó keménységgel ukázba adta a szaktárca felügyelete alá tartozó Általános Egészségbiztosítónak, hogy a jövőt illetően mely állami kórházakkal köthet azoknak többletbevételt hozó többletrendelésről szóló szerződést a fekvőbeteg-

ellátást illetően; mely kisebb kórházakkal szerződhet ugyan, de a tavalyi feltételekhez viszonyítva csökkentett mértékben; illetve melyek azok a kórházak, amelyek jövendője nem különb a beteg ember böjtjénél... Magyarán: az „egészségbiztosító” minél gyatrább szerződést kínál, ama

ispotály annál előbb jut ebek harmincadjára. Hogy ez szívtelen manőver? Majd csak utazik a páciens akár száz kilométert is, amíg kórházba kerül, avagy ki-ki megbeszéli az asztmájával, a szívével, az epéjével, a veséjével, hogy ne most háborogjon...

A doktor úr külön mázlija az ellenzéknek oly gyámoltalansága, hogy az akár bottal is agyonlövi magát. Politikai komfortérzetét nemigen zavar ja e reformminiszter ármánykodása, így azt sem veszi észre, hogy amit ők a parlamenti büfében „átmeneti áldozatokat is kívánó reformnak” hívnak, az a bivalybasznádi bisztróban leanyázás. És bár a betegellátás „politikai síkon” véleményformáló kampánytényező – az ellenzék egyik pártja az euró ellen ágál, a másik külön püspököt álmodik, a harmadik a miniszterelnök zsebkendőnyi szőlőkertjét piszterkálja. És közös távképzetük szerint a gyógyítás pedig olyan, mint a levegő. Van.