KÁRPÁT-MEDENCEI FIGYELŐ

Közvetlen kapcsolat
Vízummentességről kezd tárgyalásokat Szerbiával az Európai Unió – jelentette be pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, Franco Frattini.

Közvetlen kapcsolat

Vízummentességről kezd tárgyalásokat Szerbiával az Európai Unió – jelentette be pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, Franco Frattini. A közleményéből kiderül, ehhez adottak a technikai előkészületek, másfelől az EU a Belgráddal folytatott együttműködés kulcselemének tekinti az emberek közötti közvetlen kapcsolatokat. A témát érintő első találkozóra január 30-án Belgrádban kerül sor. Az unió a hét végi szerbiai elnökválasztás elé időzítette a bejelentést, azzal az alig titkolt törekvéssel, hogy az integrációpárti jelöltet, Borisz Tadicsot támogassa. Öt balkáni állammal – Szerbia mellett Montenegróval, Bosznia-Her?cego?vi?nával, Macedóniával és Albániával – az unió tavaly vízumkönnyítési megállapodásokat kötött, ezek idén életbe is léptek. Elsősorban a magyar diplomáciai lobbizásnak köszönhetően a szerbiaiak számára alacsonyabbak lettek a vízumdíjak, és szélesedett a vízumdíj alóli mentességet élvezők köre. Az EU és Belgrád kapcsolatai feszültek, ugyanis heteken belül várható, hogy Koszovó – az EU hallgatólagos támogatásával – kinyilvánítja függetlenségét. Szerbia ezt igyekszik megelőzni, és szeretné elérni, hogy a tartomány maradjon része az országnak. Az Európai Bizottság és Belgrád már parafálta Szerbia társulási szerződését is, ezt azonban hivatalosan még nem írták alá, mert egyes EU-tagországok nem tartják meggyőzőnek Belgrád együttműködését a hágai szék?helyű nemzetközi törvényszékkel. Elképzelhető, hogy a szerződés aláírásáról január végén döntenek az uniós tagországok külügyminiszterei, de most már Szerbia is annak elhalasztásával fenyegetőzik, ha párhuzamosan az unió – mint tervezi – egy koszovói igazságügyi misszió indításáról is határoz. Frattini közleményéből kiderül, hogy a vízummentességi tárgyalásokat az illegális bevándorlással, a közrend szavatolásával és a biztonság fokozásával kapcsolatos egyeztetések kísérik. Egyelőre nem lehet tudni, meddig tart a tárgyalási folyamat. (Magyar Szó)

Zavaros tanügyi tervezetek

A politikumnak jóval alaposabban kellene foglalkoznia a tanügyi reformmal, a nemrég bemutatott tervezetek ugyanis sok helyen zavarosak, ráadásul nem látszik, mit is akarnak a jogszabályok kidolgozói — jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök. Mint mondta, érthetetlen, miért akarják két törvénnyel szabályozni az oktatást, holott a rendszer egységes egészet alkot. Szerinte az RMDSZ eddig kizárólag az anyanyelvű oktatást érintő kérdésekre összpontosított, a továbbiakban azonban hozzá akarnak szólni a reform egészéhez is, a szerkezeti átalakítás látványos volt ugyan, az oktatás tartalmi vonatkozásai nem változtak, az új tervezet továbbra sem tanulóközpontú. (Erdély.ma)

Csak ukrán tesztlapok

Nehezebb lesz a kárpátaljai magyar iskolák érettségizőinek dolga, mivel Ukrajnában úgy döntöttek, nem fordítják le egyetlen kisebbség nyelvére sem az emelt szintű érettségi – ez egyúttal a fölvételi vizsga is – tesztlapjait. A határozat ellen heves tiltakozást terveznek az ukrajnai magyar szervezetek és a magyar pedagógusszövetség. A bejelentés egy lembergi oktatási konferencián hangzott el, az után, hogy Ivan Vakarcsuk új oktatási miniszter Viktor Juscsenko államfővel látogatást tett a be-regszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, s az ungvári sajtóértekezletén megnyugtató megoldást ígért a magyar kisebbség oktatással kapcsolatos kérdéseire. A magyar iskolát végzők hátrányban lesznek ukrán társaikkal szemben, minimálisra csökken egy-egy magyar tanuló felsőoktatásban való részvételének esélye. (Magyar Szó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?