Javított kommentár

A szerző elismeri hibáját, és újraírja a szöveg második felét, nem megismételve azokat a részeket, amelyek problémamentesek voltak. Íme.  Egyet tisztázzunk így mindjárt az elején: nekünk, magyaroknak azért nem olyan rossz itt Szlovákiában. Persze, lehetne jobb is. Főleg, ha élnénk a jogainkkal. Vannak pártjaink, amelyek több-kevesebb sikerrel küzdenek jogainkért, kultúránkért, iskoláinkért, nyelvünkért, a létünkért. Legitim politikai pártok legitim célokkal. Az egyik kissé régimódi stílusban, határozottabb nyelvezettel, kevésbé barátságos módon, a másik modernebben, simulékonyabban, együttműködőbben. Az egyik autonómiát akar a szlovákiai magyaroknak, mert ebben látja a jövőt, a másik nem akar etnikai rezervátumot, csak kulturális és oktatási önrendelkezést. A cél szinte ugyanaz. Szinte. Az eszközök mások. De az erőszak soha, soha nem lehet legitim mód. Soha.  Az uszítás sem.  A szlovákiai magyarságnak nincs szüksége erőszakos helyzetekre, fizikai erőszakra, fegyveres konfliktusokra. A céljainkat soha nem érhetjük el ily módon. Tárgyalhatunk, győzködhetünk, egyezkedhetünk, harcolhatunk szavakkal, de nem fegyverekkel.  A két párt közül a Hídnak könnyebb, mert parlamentben van, és inkább tekintik partnernek a szlovák pártok, mint az MKP-t, amelyet sokszor radikálisnak bélyegeznek, sokszor alaptalanul. Néha meg joggal.  Az MKP elnökének az elmúlt két hónapban háromszor is lehetősége volt, hogy kihúzza pártját a radikalizmus kátyújából. Háromszor kellett volna jól nyilatkoznia, határozottan elhatárolódnia valamitől.  Először akkor, amikor a párt egyik járási tisztségviselője azt kívánta az egyik közösségi oldalon, hogy bárcsak valaki kiirtaná az Új Szó szerkesztőségét. De Berényi József ezt nem tette meg, inkább azzal próbálta mentegetni, hogy részeg volt a járási káder, amikor a kiirtásról értekezett.  Másodszor akkor volt lehetősége, amikor az MKP Strasbourgban bemutatta autonómiakoncepcióját, ahol Schöpflin György fideszes EP-képviselő a tárgyalásos megoldást nem célravezetőnek nevezte, és az autonómia akár erőszakos kikényszerítéséről hadovált, a macedóniai albánok posztmodern háborúját emlegetve. Pechje van az MKP-nak, hogy pont az ő rendezvényén történt ilyesmi. Berényinek ott, akkor meglett volna a lehetősége, hogy Schöpflin szavaitól egyértelműen elhatárolódva az autonómia ellenzői számára is rámutasson, az erőszak nem megoldás, az MKP is elítéli és elképzelhetetlennek tartja. A ziccert azonban kihagyta, azt magyarázta, hogy Szlovákiában a magyarok között nincs radikalizmus, úgyhogy erről kár beszélni.  Harmadszor akkor, amikor a Jobbik alelnöke, Szávay István a múlt héten képviselői irodát nyitott Dunaszerdahelyen. Ahelyett, hogy a párt határozottan elítélte volna, mosakodni kezdett, s egy mondatra futotta erejükből: „Az MKP nincs kapcsolatban a Jobbikkal, és a dunaszerdahelyi irodához sincs semmi köze.” De amúgy a cucc rendben van?  Egyre közelebb vannak a választások, így egyre kevesebb ideje marad az MKP-nak, hogy megszabaduljon a radikális jelzőtől, amely gyakorlatilag továbbra is parlamenten kívül tarthatja a pártot. Nehéz öt hónap vár az MKP-ra.