Iskolaügyi tragédia

Március 28-án van a tanítók napja, a nap, amikor kivételesen azokat ünnepeljük, akik másokat szolgálnak – a tanítókat és tanárokat. Azonban az nem elég, ha csak ezen az egy napon nyilvánítjuk ki a tiszteletünket.

Március 28-án van a tanítók napja, a nap, amikor kivételesen azokat ünnepeljük, akik másokat szolgálnak – a tanítókat és tanárokat. Azonban az nem elég, ha csak ezen az egy napon nyilvánítjuk ki a tiszteletünket. Ebben az összefüggésben például azt is ki kell mondani, hogy a kormány jelenlegi tétlensége az iskolaügyi dolgozók rendezetlen helyzetével kapcsolatban a tiszteletlenség netovábbja. Pont a napokban került napvilágra a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (ismertebb nevén az OECD) jelentése azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakul a különböző foglalkozásúak bérezése országonként, nemzetközi összehasonlításban. Bár azt eddig is tudtuk, hogy nálunk az iskolaügyi dolgozók bérezése nagyon gyenge, szinte arculcsapással ért fel a hír, hogy az OECD szerint a tanítók tekintetében az utolsó helyen éppen Szlovákia áll.

Ez nemcsak szégyen (hiszen ezt a jelentést világszerte olvassák és talán megakad a szemük a legutolsó helyen), hanem tragédia is, a legsúlyosabb fajtából. Tragédia, hogy a Smer, amely rövid megszakítással már lassan tíz éve kormányoz, egyáltalán semmit nem tett azért, hogy ez a helyzet javuljon, hogy pozitív változást érjen el. (A Radičová-kormány egyébként hozzáfogott a helyzet rendezéséhez, de a koalíció szétbomlása okán a befejezésre már nem volt lehetőség, a Smer pedig ismét hatalomra kerülve mindent leállított.)

Közben pedig a tanárok alacsony fizetése csak a leginkább látható tünete egy sokkal mélyebb problémának. Ez pedig az, hogy ma Szlovákiában a tanítói szakma megbecsülése érezhetően sokkal alacsonyabb, mint volt akár csak egy évtizede, és annál is sokkal alacsonyabb, mint, ami megilletné. Míg a fizetések kérdése – ha nehezen is –, de rendezhető lenne egy intézkedéscsomaggal (elsősorban a pénzt kellene rá valahol megtalálni), addig a presztízsveszteséget nem lehet „csak úgy”, egyszeri lépéssel rendezni. Rendszerszintű, átgondolt, mélyreható változásra van szükség. A tanároknak és tanítóknak a jelenlegi mozdulatlanság, stagnálás helyett perspektívát kell felmutatni. Persze az ilyesmi nem mutatkozik meg rögtön a megnövekvő politikai támogatottságban, jobb közvélemény-kutatási adatokban (talán ezért is nem teszi a számokra mindig nagyon odafigyelő Smer). A pozitív hatások csak hosszú távon jelentkeznének, viszont mindannyian profitálnánk belőle, hiszen a motiváltabb tanárok jobb iskolaügyet, ezáltal felkészültebb diákokat, piacképesebb gazdaságot és gazdagabb országot eredményeznének.

A fenti tragikus adatok ellenére – sőt, így még inkább! – a Híd köszöni minden tanárnak, tanítónak és iskolaügyi dolgozónak az elvégzett munkát, amellyel országunkat minden nap egy kicsit élhetőbb hellyé teszik. Köszönjük.

Solymos László, a Híd frakcióvezetője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?