George Bush ziccere

Nagyon kellett már az amerikaiaknak Irakban egy olyan látványos siker, mint Szaddám Huszein elfogása. Fontos szerepe van a látványos jelzőnek, azzal együtt, hogy másként ítélik meg a volt diktátor elfogásának körülményeiről közzétett felvételeket Irakban és másként a világ többi részén.

Nagyon kellett már az amerikaiaknak Irakban egy olyan látványos siker, mint Szaddám Huszein elfogása. Fontos szerepe van a látványos jelzőnek, azzal együtt, hogy másként ítélik meg a volt diktátor elfogásának körülményeiről közzétett felvételeket Irakban és másként a világ többi részén. Biztonságpolitikai szakértők abban egyetértenek, hogy a szövetségesek elleni támadások, öngyilkos merényletek jelentős csökkenésére nem lehet számítani, legalábbis az első hetekben nem. Ehhez hozzátehetjük, hogy Szaddám elfogása a hatalomátadás eddig ismertetett menetrendjét sem módosítja alapvetően. Nem véletlenül ígérték jövő nyárra az átmeneti iraki kormány felállítását, ez az időpont tűnik ideálisnak a jövő évi amerikai elnökválasztás és George Bush kampánya szempontjából. Amit nem is lehet az elnök szemére vetni, hiszen egyrészt rengeteget kockáztatott az iraki háborúval, másrészt nincs az az újraválasztásra vágyó politikus, aki ekkora ziccert kihagyna. Szaddám elfogása ebben a propaganda-hadjáratban óriási plusz lehet, de csak akkor, ha nem lesz pusztán propaganda és nagyon okos politikai döntések kísérik, hiszen a világ –Amerikában pedig a demokrata tábor – árgus szemmel figyel. A legnagyobb politikai-lélektani jelentősége Szaddám elfogásának természetesen Irakban van. Javíthat az amerikaiak elfogadottságán a lakosság körében, megkönnyítheti a hatalomátadást, az újjáépítési programok beindítását. És itt kelle(né)nek a gyors, a lakosság mindennapjait javító eredmények – a közbiztonság erősítése mellett például az áramellátás helyreállítása –, ahhoz, hogy Washington elmondhassa: a háború után bizton megnyerte a békét is. Azt kell kihasználni – itt kanyarodhatunk vissza a látványosság óriási szerepéhez –, hogy északon a kurdok, délen a síiták ünneplik Szaddám elfogását, a szunniták számára pedig kiábrándító lehet a mítosz összeomlása. Az, hogy a félelmetes vezér puskalövés nélkül megadta magát, s egy lyukban bujkált, mint valami köztörvényes, pitiáner bűnöző. Persze kötéltáncot jár majd az elkövetkező hetekben az amerikai politika, meghatározó lesz, milyen mélyen figyel oda az irakiak érzékenységére. Lélektani szempontból sokkal nagyobb szerepe lesz annak, hogy hol állítják bíróság elé és milyen védőügyvédeket kap majd, mint annak, hogy mivel fogják vádolni. Hiszen a többszörös népirtás, a vegyi fegyverek bevetése nemcsak az Irán elleni háborúban, hanem saját országának lakossága ellen is, aránylag könnyen bizonyítható. Az amerikai adminisztrációnak ügyelnie kell a háborút ellenző hatalmak véleményére is. Ezek most gratuláltak Szaddám elfogásához, de azt a nyilatkozatokból lehetett érezni, hogy örömük nagyon nem őszinte. Elvesztették egyik fontos érvüket; eddig ironizálni is lehetett azon, hogy az amerikaiak még semmi fontosat nem tudtak megtalálni: sem Oszama bin Ladent, sem a tömegpusztító fegyvereket, de még Szaddámot sem. A Fehér Háznak ez a siker a múlt heti látványos műbalhé miatt is jól jött: azon háborodtak fel, hogy az USA az amerikai adófizetők pénzéből nem hajlandó finanszírozni a háborút ellenző országok cégeinek nyereségét, hanem csak azokét, amelyek katonái Irakban az életüket kockáztatják. Úgy tettek, mintha a történelemben már előfordult volna, hogy német, francia vagy orosz pénzből megfinanszírozzák az amerikai cégeket, s ezt most az USA nem hajlandó viszonozni. De az már egészen más tészta, hogy ki tartozik kinek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?