Gender, nők, Isztambul

A kulturkampf új, szimbolikus frontjává vált az Isztambuli egyezmény: a tartalma a támogatóit sem érdekli. Paradox módon ebben a helyzetben a ficói megoldás a legjobb: a tartalmi részek átültetése, az ideológiai ballaszt nélkül.

Szlovákia nem ratifikálja az Isztambuli egyezményt. Kár? Baj? Hiányzik valakinek? Az utóbbi hetekben-hónapokban a szlovákiai médiában – elsősorban a szlovák nyelvűben – számos publicisztikát lehetett olvasni a témában, ám ezek többsége nem a tartalommal foglalkozott, hanem a csomagolással. Ami nem meglepő: az Isztambuli egyezmény készítői számára is ez volt a lényeges, ha nem így lett volna, konszenzuálisabban szövegezték volna meg.

Mi is az egyezmény tárgya? Elítéli a nők elleni erőszakot és előírja, hogy a ratifikáló államok tegyenek meg mindent ennek megelőzése érdekében. Ez eddig rendben is van, bármely európai államban ez évtizedek óta standard büntetőjogi elem. A gond a megelőzéssel akad, valamint azzal, mennyire veszik komolyan az ilyen bejelentéseket a hatóságok, egyáltalán, az egyszeri polgár „családi belügynek” tekinti-e, ha a szomszéd veri az asszonyt, vagy sem.

A lényegi rész semmilyen ellenérzést nem váltott ki egyik oldalon sem, éppen ezért nettó hazugság – vagy politikailag korrektebbül fogalmazva: demagógia –, ha valaki az egyezmény ellenzőit asszonyverőként állítja be. Attól, hogy az egyezményt kukázza Szlovákia, továbbra sem szabad – szerencsére – nőket verni. A problémásabb az ideológiai töltelék. A dokumentum alkotói is arra büszkék, hogy ez az első nemzetközi egyezmény, amely tartalmazza a társadalmi nemek definícióját. Miközben szerzői szerint a dokumentum a nemi sztereotípiák elleni harc eszköze, paradox módon éppen azokat erősíti: minden férfiban potenciális ragadozót lát. Emellett olyan ideologikus megfogalmazásokkal operál, amelyek a cél elérése szempontjából irrelevánsak, vagy egyenesen károsak. Az egyezmény szövege alapján ha egy férfi megerőszakol egy nőt, az a két nem közötti, „történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyok megnyilvánulása”. Kézzel tapintható a társadalmi mérnökösködésre vállalkozó baloldali ideológusok naivitása: ezek szerint igazi jogegyenlőség mellett soha egyetlen nőt sem fognak megerőszakolni? Sajnos, ez nem igaz…

Robert Fico múlt heti sajtótájékoztatójával kapcsolatban – amelyen bejelentette „Isztambul” asztalfiókba zárását – lehetnek jogos ellenérzések, az indoklás populista volt, ám a végeredménnyel mindenki elégedett lehetne. Azok is, akik a nőkkel szembeni erőszak elleni fellépést tűzték a zászlajukra. Fico ugyanis azt ígérte: ha az egyezményben foglaltak közül valami nem szerepel még a hazai jogszabályokban, azt pótolják. Így aki számára nem az egyezmény ideológiai ballasztjai fontosak, hanem ténylegesen a nők védelme, az megnyugodhat. Lucia Žitňanská pedig kezdheti paragrafusokba önteni a módosításokat.

Az elégedetlenségi hullám sajnos azt mutatja, az isztambuli B-közép számára nem a tartalom a lényeges. Míg konzervatív oldalról konkrét problémák merültek fel a szöveggel kapcsolatban, de magát a deklarált célt, a nők védelmét senki sem kifogásolta, addig liberális oldalról nem igazán lehetett olyan publicisztikákat olvasni, amelyek leírták volna, konkrétan miben jelenthet előrelépést az egyezmény. Magyarán: mi az, amit a mi jogrendünknek át kellene vennie, mert hiányos és nem védi eléggé a nőket. Biztosan lehet ilyet találni, a jobbító ajánlásokat át is kell ültetni, mindig lehet még többet tenni. A gond az, hogy ezek az egyezmény támogatói számára is másodlagosak.

Az, hogy a tartalommal kevesen foglalkoztak, a kulturkampfos hangulat(keltés) számlájára is írható. Ilyenkor a lényeg háttérbe szorul, az érzelmek dominálnak. Ahogy Fico az egyezményben nem említett csoportokkal riogatott, az ellenoldal számára elég, ha a szövegben szerepel pár „gender” s egyéb progresszív hívó szó, s máris a Nyugathoz való közeledés és a haladás egyetlen letéteményeseként tekintenek rá. Ez már minden hasonló jellegű kezdeményezéssel így lesz: a konzervatív tábor a társadalmi status quót védelmezi, a liberális pedig az ezt megmásítót, felülírót, bármi is legyen az.