Frekvenciatanácstalanság

A szokványos termékek piacán egyszerű a helyzet. A gyártó gyárt, amíg a termékét megveszik. Az egyszerű képlet még a média világában is érvényes, legalábbis a nyomtatott sajtóban. A lapok addig élnek, amíg van olvasójuk. Az egyszerű képletek azonban eltűnnek, ha sugárzás útján akar valaki tömegtájékoztatni. A frekvencia ugyanis nem vehető meg, s még arra is licensz kell, hogy valaki gerjessze. Mert nem lehet ám akárhol és akármilyen sugarakat gerjeszteni. A frekvenciák tulajdonosa az állam, és a televízió, rádió csak ideiglenes használati jogot kap. Az engedélyt kiadó állami szerv a frekvenciatanács. A frekvenciatanács viszont nem az a mindenható szervezet, amely ül a frekvencián, és ha jön vevő, akkor egyszerűen eladja. Még csak nem is kereskedelmi társaság, hiszen a létező néhány tucatnyi sávot nem a vevők, érdeklődők érkezésének sorrendjében, nem is árverésen osztogatja, hanem a törvény által előírt pályázati, ergo adminisztratív úton. Van is ebből haddelhadd néhanapján. Pl. a Markíza televízió kapcsán merült fel sokszor a kérdés, vajon meddig tűri az állam, hogy egy magántelevízió a híradójával úgy mossa az emberek agyát, ahogy csak akarja. A Markíza megregulázására sosem volt tisztességes politikai megrendelés, hiszen akkor a közszolgálati, olvasd: állami adókkal kellett volna a takarítást kezdeni. Lévén az mégiscsak az állam dolga. A regulázás napja eljött. A frekvenciatanács áldásával került 80 százalékos tulajdonosi pozícióba az amerikai székhelyű CME, körön kívül juttatva így Pavol Ruskót. Kicsodát? Hát igen, azt a Pavol Ruskót, aki – ugye – 2002-ben a politikába lépve eladta markízás részesedését František Vizvárynak. Kiderült, amit a leghülyébb médiaelemző is tudott, hogy eladásról szó sem volt, csak ideiglenes átadásról. Most viszont végleges a helyzet, Rusko el, a CME pedig takarít. S lőn világosság. Sokkal rosszabb, hogy az áldatlan helyzetben, jogszabályi kupiban évekig lehetett szennyezni az étert, s csak azután nem szabad, hogy Rusko kegyvesztett lett. Arról nem is szólva, hogy ugyan miért ne lehetett volna Ruskótól megvonni egy év múlva a sugárzási engedélyt, hátha jött volna új vevő a frekvenciára, s talán egy jó televízió is. De ez csak álom. A jogszabályi kupiban más is előfordulhatott. Az eddig legsikeresebb rádióelnök-jelölt Luboš Machaj valószínűleg nem zavarja a rádiót (f)osztogatók köreit novemberben, mert képtelen megszabadulni a kereskedelmi Twist rádió részvényeitől. A frekvenciatanács ugyanis megtiltotta a Twist részesedésével való üzletelést, így Machaj, – akar, nem akar – tulajdonos marad. Ami kizáró ok a közszolgálati rádió elnöki posztjáért folyó küzdelemben. Csak azt nem tudom, miért kell agyonszabályozni az étert, hogy ha tisztességtelennek tűnő üzleteléskor a frekvenciatanács képtelen egyszerűen leállítani az adást. Kupi van, menjetek le a térképről! felkiáltással biztos akadna érdeklődő egy országos frekvenciára. De nem, bonyolítani kell a helyzetet, mert a frekvencia az az, ami nincs, mégis birtokolhatja az állam. A levegőadó tankönyvi példáját láthatjuk itt úgy, hogy közben az éter szennyezése tovább folyik. Állítólag most azon csámcsognak a kamaszok, melyik valóságsó múlt héten zuhanyozó sztárjáé nagyobb. Nos, ez esetben igazán elég lenne a melegvízcsapot szabályozni. Az éter helyett...