A 2001. szeptember 11-én elkövetett amerikai merényletek kitervelői részletes beismerő vallomást tettek az amerikai nyomozók előtt – írja legújabb számában a hamburgi hírmagazin.
FIGYELŐ
A 2001. szeptember 11-én elkövetett amerikai merényletek kitervelői részletes beismerő vallomást tettek az amerikai nyomozók előtt – írja legújabb számában a hamburgi hírmagazin. Amerikai és német biztonsági szakembereknek meggyőződésük, hogy Kalid Sejk Mohammed és az egykori hamburgi diák, Ramzi bin as-Siba vallomásainak segítségével rekonstruálható a merényletsorozat előtörténete. A beszámoló szerint 1996 óta fontolgatták, hogy repülőgépekkel amerikai célpontokat támadnak meg. Mohammed először robbanóanyaggal megtöltött kis repülőgépeket akart alkalmazni, de Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője a tervet állítólag azzal a mondattal vetette el, hogy „minek neked fejsze, amikor buldózert is bevethetsz”. A biztonsági szakemberek szerint ez volt az a pillanat, amikor felmerült az utasszállító repülőgépek elrablásának gondolata. Eredetileg az amerikai parlament székhelye is a célpontok között szerepelt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.