Fico centrális erőtere

Amiről Orbán Viktor Magyarországon regél, azt Robert Fico Szlovákiában – ideologizálás nélkül – lassan végrehajtja: a Smer centrális erőtérré változik. Egy évvel a parlamenti választások előtt a Smer 35 százalék körül stabilizálta támogatottságát, ami első látásra nem jelent legyőzhetetlen erőt – 2010-ben ilyen eredménnyel ellenzékbe kényszerültek Ficóék. Ám most nem látni, hogyan állna össze egy olyan ütőképes jobboldali blokk (az ütőképes a Radičovákormány idő előtti bukása miatt kulcsszó), amely váltani tudná őket. Potenciális koalíciós partner viszont akad a Smer számára. Ha az SNS is bejutna a törvényhozásba, Ficóék gyakorlatilag megkerülhetetlenek lennének a következő négy évben is.  Hogyan jutottunk idáig? Hiányzik a váltópárt. 1998-tól ezt a szerepet az SDK/SDKÚ vitte, mígnem 2012-ben látványosan összeomlott. Daniel Lipšic és Radoslav Procházka helyesen vette észre a piaci rést, mindketten jobboldali néppártot akartak felépíteni, ám ez egyiküknek sem sikerült. Lipšicnek már nem is fog, Procházkának még talán van egy dobása, ám egyelőre nem látni, hogyan lesz a Sieť 11–12 százalékából legalább 16–18 (az SDKÚ legjobb eredménye 18,4 százalék volt, 2006-ban), hogy a 20 százalékos kitűzött célról már ne is beszéljünk.  A másik probléma a jobboldali politikusok közötti bizalomhiány, s a helyzet a Radičovákormány szétesése óta nem sokat javult. El tudnánk képzelni egy olyan koalíciós tanácsot, amelyen Figeľ, Sulík és Bugár egyeztet?  A következő problémát a rendszerellenes, politikaellenes pártok jelentik. Ragyogó példája ennek a Matovič-vezette Egyszerű Emberek, amellyel aligha akarna bárki is kormányozni. S végül, de nem utolsó sorban itt van az SNS. Ha visszatér, megkerülhetetlenné teheti a Smert. Ugyanis ha Ficóéknak és a slotátlanított SNS-nek együtt többsége lesz, a Smer választhat. Az ugyanis kizárt, hogy az amúgy is egymással veszekedő jobboldal az SNS-szel alakítson kormányt, és ez egyébként így is van jól. Mielőtt végképp temetni kezdenénk a jövőt, vessünk egy pillantást a 2009-es felmérésekre. Egy évvel a 2010-es választások előtt a Smer 40–45 százalékon állt, az SNS stabilan 5 százalék felett, a HZDS a küszöb körül. A három akkori jobboldali ellenzéki pártnak (SDKÚ, KDH, MKP) együtt nem volt olyan támogatottsága, mint Ficóéknak. Aztán egy évvel később a Smer 35 százalékkal ellenzékbe került, az SDKÚ és a KDH mellett pedig két új párt, a Híd és az SaS alakított kormányt. Csodák tehát vannak (tegyük hozzá: az a koalíció 15 hónapot bírt ki a 48 helyett),ám általában nem a semmiből jönnek. Most viszont nem látni, a jobboldal hogyan tudna megújulni, honnan és miért, kit követve jönnének az új szavazók.