Elit csapat

És valóban, az az eltökéltség, amellyel Madrid és Varsó mindenáron biztosítani akarja, hogy népességük arányánál és gazdasági súlyuknál jelentősebb befolyásra tegyenek szert a tanácsban, ellentétes a közösségi szellemmel.

Csakhogy manapság rendre a németek és a franciák különalkuin dőlnek el olyan fontos kérdések, minthogy mi legyen az agrárreformmal, vagy felrúgható-e a stabilitási paktum. ĺgy már nagyobb rokonszenvvel hallgatja az ember a lengyelek érvelését, hogy csak olyan döntési módszert tudnak elfogadni, amelyben két-három állam nem erőltetheti rá az akaratát a többiekre. Arról nem is szólva, hogy Párizs és Berlin a csúcson hajszállal sem volt engedékenyebb a Varsó-Madrid párosnál. Egyes hírek szerint éppen a franciák kényszerítették ki, hogy az alkudozás idő előtt érjen véget.

Az ember ekkor persze gyanút fog. Eszébe jut, hogy Párizs jó ideje másról sem beszél, mint hogy a bővítést követően szükség lehet egy német–francia unióra, de egy élenjáró csapatra mindenképpen. Ebbe a csapatba, másokkal együtt, természetesen beletartozna Luxemburg és Belgium, amely szintén tart a közösség felhígulásától, és a velük együtt alapító tag hollandokkal kiegészülve igazi kis elit csapatot alkothatnak.

Nyíltan ezt nem hangoztathatják, mert ellentétben állna a közösségi alapértékekkel. ĺgy hát marad „az integrációban élenjáró” önmeghatározás. Ami a franciák esetében csak mosolyt kelthet, hiszen Párizs a nemzetállamiságnak az egyik leghangosabb szószólója. A franciáknál keményebben senki sem harcol a nemzeti érdekekért, legyen szó pénzről vagy szavazatról. Ők támogatták a leginkább, hogy az Európai Bizottságtól minél több hatalom kerüljön vissza a miniszteri tanácsokhoz, hogy az Európa Tanácsnak legyen hosszabb időszakra a kormányfők által választott elnöke, tovább gyengítve a közösségi érdekeket megjelenítő Európai Bizottság vezetőjét. Párizs valójában igazán ott integrációpárti, ahol ezt önös érdeke megkívánja. Ilyen például a közös védelmi politika, amelyen keresztül megpróbál ellensúlyt létrehozni az Egyesült Államokkal szemben, tovább növelni saját nemzetközi szerepét.

A folyamatok most abba az irányba mutatnak, hogy ez az elit csapat inkább előbb, mint utóbb létre fog jönni. Úgy tűnik, az alapítók szívesen látnák benne Nagy-Britanniát is, mert valóban hatékony hadserege és számottevő harci felszerelése csak neki van. Nem ragaszkodnak azonban feltétlenül az olaszokhoz, legalábbis amíg Rómában Berlusconi játszik meghatározó szerepet.

Szó van róla, hogy Magyarország is meghívást kaphat az elit csapatba mint az újak egyik reprezentánsa. Legalábbis erre utal, hogy a jövő évre tervezett első megbeszélésekre meg akarják hívni. Ez kétségtelenül kihagyhatatlan alkalom. Gazdaságilag a legerősebben ugyanis éppen az élenjárókhoz kötődünk. Ráadásul amíg benne vannak a britek is, akik nem versengenek a NATO-val, egy katonailag hozzánk hasonlóan gyönge államnak vétek lenne kimaradni a közös védelmi politikából. S ami talán a legfontosabb, aki alapító tag az elit csapatban, annak része lehet a későbbi döntések meghozatalában is, az utóbb csatlakozók sorsába is beleszólhat.

Egytől azonban óvakodni kell. Igazán sem hazánknak, sem a közösségnek nem érdeke, hogy a folyamat felgyorsuljon, Európa kettészakadjon. Ezért bár kimaradni belőle nem volna bölcs, előmozdítani sem helyes ilyen elit csoportok létrejöttét.