Eddig sosem tapasztalt össztüzet zúdított a szlovák média túlnyomó része a Magyar Koalíció Pártjának választási programjára. Amire természetesen joga van, de véleményformáló lapoknak csak akkor, ha valós tényeket elemeznek. És ezeket bírálják.
Egy szöveg, két olvasat
Három lehetséges magyarázat kínálkozik erre a szokatlanul kedvezőtlen visszhangra. Vagy felületesen olvasták a programot a szlovák kollégák, vagy sokan közülük pártfüggők, s ez most még inkább megnyilvánult, hiszen az MKP elnöksége úgy döntött, hogy más politikai erő képviselőjét nem veszi fel jelöltlistájára. Nyilván az is elképzelhető, hogy valóban eltúlzott követeléseket tartalmaz a dokumentum. Ám ezt a tényt a szombati kongresszuson résztvevő nyugati politikusok nyilván felrótták volna. Ők ugyanis angolul és németül is olvashatták – és olvasták – a szöveget. És kivétel nélkül eurokomformnak tartották a felvázolt célokat. Valószínűsíthető hát az a magyarázat, amit egy neves szlovák újságíró fejtett ki nemrég egy értelmiségi hetilapban: szerinte egyik szlovák tömörülés sem szívleli a Magyar Koalíció Pártját, és csak azért tűrik meg kormányzati tényezőként, mert ezzel is port hintenek a nyugatiak szemébe. Mostanság viszont sokan azon mesterkednek, hogy a potenciális szlovák és más nemzetiségű szimpatizánsokat elriasszák az MKP közeléből. S ebben a hangulatkeltésben tollforgatók is tüsténkednek. Mégsem ildomos minden szlovák politikusra és pártra rácsapni az ajtót, mert közülük kell – kölcsönösen elfogadható érdekek mentén – a Magyar Koalíció Pártjának lehetséges politikai szövetségeseket találni. Mert bárhogy is rokonszenveznek Brüsszelben, Strasbourgban és máshol Bugárékkal, nyilván ezután is azt hajtogatják majd, hogy hazai ügyekben tessék odahaza egyezségre jutni. Erre csak akkor kínálkozik némi esély, ha rátermett és kellő empátiával rendelkező jelöltek kerülnek az MKP listájára. Akik képesek lesznek fokozatosan meggyőzni lehetséges szlovák partnereiket arról, hogy európai szemmel csakis egy olvasata van az MKP programjának, amelynek céljait csak a betegesen gyanakvó és gyűlölködő közéleti személy bélyegezheti nacionalistának.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.