Egy Pisti a sok közül

Pedagógus ismerősöm szerint nincs még egy olyan hivatás, amely a bársonyos forradalom óta annyira degradálódott volna, mint az övé. Azt mondja, társadalmunk összes újkori betegségének mellékhatása az iskoláinkon csapódik le. Bevallom, nem tudom, manapság milyen légkörben folyik az oktatás, mi azonban még felnéztünk a tanítóinkra. Az „átkosban” sem voltunk egyenlőek, mégis elhittük nekik, hogy aki nem tanul, az nem boldogul az életben, vagy jóval nehezebben, mint akinek tiszta egyes a bizonyítványa. Ismerősömet a közelmúltban nyugdíjazták. Alig várta. Az utóbbit nem hittem volna, amíg le nem ültünk beszélgetni. Őt a jóisten erre a pályára teremtette. Az iskolához ment feleségül, s jó házastárs lévén vele feküdt, vele kelt. Harminc–harmincöt évig nem volt komolyabb gond a „kapcsolattal”, csak az elmúlt években, az ezredforduló után romlott meg. Mondom, alig várta, hogy elváljanak. Úgy érzi, az iskola becsapta. A fene nagy demokráciánk a suliban is teret nyert, és az igazságtalanság egyre nagyobb méreteket ölt az intézmény falai között. Parancsba kapta, hogy Pistivel kivételezzen. Ha kettesnél rosszabb jegyet adott neki, legjobb esetben megúszta egy ejnye-bejnyével, amivel a tanítói képesítést nem szerzett igazgató intette, rossz esetben a diák apukája viharzott be vadkan módjára, és ordította le, mondta el mindennek alpári stílusban. Pisti apja a tanév elején mindig ad pár ötezrest a sulinak erre-arra, és cserébe elvárja, hogy fiának kettesnél rosszabb jegye ne legyen. Most mondhatnánk, hogy Pistinek árt vele, de ha jobban belegondolunk, ez nem igaz. Fiacskája élete végéig megél apja titokzatos úton szerzett vagyonából. És nem is akárhogyan! Ő az, akinek tök felesleges az iskola, és mindenki jól járna, ha nem menne oda. Ismerősöm szerint egyébként, ha engedélyeznék, szülei biztosan nem íratják be. Három éve, hatodikos alapiskolásként bejelentette, ha jogosítványa lesz, elüti a tanítót a sokmilliós autójával, amikor a suli felé bandukol, a büntetést kifizeti. Ezt komolyan is gondolta, már akkor császárnak képzelte magát. Szinte analfabétaként. Pistinek tanulóként jogai vannak, kötelessége viszont egy szál se. Példája nem egyedi. Pedagógus ismerősöm szerint a társadalmi csoportok közötti különbségek az iskolában egyre jobban megmutatkoznak. A gazdagok egy részének nincs szüksége tudásra, a szegények pedig tudással is nehezen boldogulnak – bizonyára sosem jutnak olyan szintre, amilyenen Pisti él.