Egy tinédzser 90 kilót fogyott! Mutatjuk, mi a titka

súlyzók

A brit Nicolas Garratt most 19 éves, 15 évesen 180 kilót nyomott, és az iskolában zaklatták. Paradox módon a Covid segített neki – a világjárvány alatt a saját kezébe vette sorsát, bár nem volt egyszerű dolga.

A most 19 éves fiúról nem is gondolnánk, hogy valaha kövér volt. Pedig a srác egész életében küzdött a súlyával. Tinédzserként, vagyis a legrosszabbkor, 15 éves korában 180 kilogrammot is nyomott. Az egész 5 éves korában kezdődött, amikor rákapott a junk food és a gyorsételek ízére, ami nagyon rossz szokássá vált.


Az évek során egyre több kilót szedett fel, és az iskolában is problémái voltak, szembesülnie kellett a zaklatással. Amikor jött a Covid világjárvány, és mindannyian otthon ragadtunk, örömmel fogadta ezt az időszakot.



Megkönnyebbültem, amikor jött a Covid, mert nem kellett kimozdulnom otthonról. Karanténba kellett mennünk, és otthon maradhattam, nem kellett emberekkel találkoznom. Csak éjszaka mentem ki, amikor sötét volt” – mondta a most már felnőtt Nicolas a today.com-nak.

 


A plusz kilók miatt úgy érezte magát, mint egy szörnyeteg a barátai között, és ez az érzés egyfolytában emésztette. Túl sokat evett, és elkezdett alkoholt inni. Amikor már járni is alig bírt, és jöttek a fájdalmak, szorongással küszködött, orvoshoz fordult, aki közölte vele, hogy nagyon rossz az állapota, akár szívrohamot is kaphat.


Ez annyira megrémítette, hogy elhatározta, tesz valamit ellene, és az extrém böjtöléssel kísérletezett. Ez azonban nem volt jó ötlet, mert az izomtömeg növelése nélküli fogyás nem csillapította az öngyűlöletét. 

 

„Elégedetlen voltam, és azt gondoltam, hogy az egésznek semmi értelme” – mondta, hozzátéve, hogy sok kilótól megszabadult, de maradt egy csúnya alak, amit nem akart.



Végül változtatott a taktikáján és a fogyáshoz való hozzáállásán, és 2023 januárjában elkezdett edzőterembe járni, ahol elkezdett súlyokat emelni, emellett pedig minden nap egyórás sétákat tett. Rossz idő esetén ezeket futópadra cserélte.


A most 88 kilogrammos Garratt a közösségi médiában másokat is változásra inspirál. 
 

„Segíteni akarok az embereknek, akik hasonló problémával küszködnek, mint én” – mondta, és 4 fogyási tippet osztott meg.


 

  1. Számold a kalóriákat

    Nicolas szerint a diéta másodlagos, a kalóriaszámolás viszont fontos. Az ő célja, hogy napi 1400 kalóriát vigyen be. Garratt azt is elmondta, hogy ha minden étkezéshez zöldséget és salátát adunk, az segít abban, hogy telítettebbnek és elégedettebbnek érezzük magunkat, miközben kevesebb kalóriával terheljük a szervezetünket.

     

    2. A szénhidrátok nem rosszak

    Bár a szénhidrátokat gyakran rossz szemmel nézik a diétákban, Garratt szerint nem rosszak. Sőt, az edzések során alapvető üzemanyagként szükség van rájuk. Ez a tipp egybecseng néhány dietetikus tanácsával, akik azt javasolják, hogy az edzések előtt ajánlott szénhidrátokat bevinni a testbe az energia fenntartása és a hatékonyság maximalizálása érdekében.

     

    3. Használjunk alkalmazást!

    Garratt egy alkalmazást használt annak a nyomon követésére, hogy mennyire fit, illetve ennek segítségével motiválta saját magát egészségügyi céljai elérésében. Egy okosórával párosítva mindent nyomon követett: a fejlődését, a súlyát és a testösszetételére vonatkozó adatokat vagy a megtett lépések számát.


 

4. A testmozgás csak eszköz

Nicolas végül felismerte, hogy a sikerében a legfontosabb dolog a gondolkodásmódjának a megváltoztatása volt. Most másokat is arra bátorít, hogy ne féljenek nagyon kemény elhatározásokat hozni. „Mindenki akár százszor is kudarcot vallhat, de egyetlen sikerhez vezető út sem létezik kudarcok nélkül, a fő, hogy újra és újra talpra tudjunk állni! Az elszántság az, ami folytatásra késztet!"



 

(pluska)



 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?