Nem sikerült megválasztani Friedrich Merzet Németország új kancellárjának

Friedrich Merz

Az első szavazási körben nem sikerült megválasztani kedden a német szövetségi parlamentben Friedrich Merzet Németország új kancellárjának.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje 310 támogató voksot kapott a titkos szavazáson a 630 tagú Bundestagban, ahol az első körben 621 szavazatot adtak le. A megválasztásához a törvényhozók abszolút többségének támogatása, vagyis 316 voks kellett volna.

„Friedrich Merz képviselő nem szerezte meg a szükséges 316 szavazatos többséget. Az Alaptörvény 63. cikkének második pontja értelmében nem választották meg a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárjának” – jelentette be az első szavazás eredményét Julia Klöckner, a Bundestag elnöke.

A Merz mögött álló új kormánykoalíció pártjai – a CDU, illetve bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – együtt összesen 328 képviselővel rendelkezik a szövetségi parlamentben.

A szavazás után Merz és szövetségesei elhagyták az üléstermet, egyelőre nem tudni, mi lesz a következő lépés.

Jens Spahn, a CDU frakcióvezetője bejelentette: a koalíció továbbra is Friedrich Merzet javasolja kancellárnak a második szavazáson is. Spahn közlése szerint erről az uniópártok és a szociáldemokraták közösen döntöttek, de az új voksolás időpontja még bizonytalan. Hozzátette: jelenleg arról folynak egyeztetések, hogy a második szavazást csak három nap múlva vagy annál korábban tartsák meg.

Az új szavazásról a parlamentnek kétharmados többséggel kell határoznia.

Németország második világháború utáni történelmében nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges abszolút többséget. A német alkotmány szerint a Bundestagnak 14 napja van arra, hogy abszolút többséggel megválassza a kancellárt, ebben a kéthetes időszakban nincs korlátozása arra vonatkozóan, hogy hány alkalommal tarthatnak szavazást. Elvileg arra is van lehetőség, hogy Merz mellett más jelöltek is induljanak.

Ha 14 napon belül nem járnak sikerrel, azt követően már az egyszerű többség is elegendő a kancellár megválasztásához az alkotmány rendelkezése szerint.

A távozó Olaf Scholz kancellárt hétfő este hivatalosan elbúcsúztatták, de az új fejlemények miatt még továbbra is hivatalban kell maradnia utódja beiktatásáig. A kormány szintén ügyvivőként hivatalban marad.

A februári választáson második legtöbb szavazatot szerző Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt új választásokat követelt a sikertelen kancellárválasztási kísérlet után.

„Merznek azonnal le kellene mondani, és meg kellene nyílnia az utat az új választások előtt” – jelentette ki Alice Weidel, az AfD társelnöke, hozzátéve, hogy pártja kész vállalni a kormányzás felelősségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?