Az egyik legkeresettebb szlovák bűnöző még mindig Belize-ben tartózkodik

1842ad7e-047a-4df2-98d2-ff14bc2fdf9f_phpnnmhdh

A belizei rendőrség július 30-án egy kábítószeres akció során letartóztatta az egyik legkeresettebb szlovák bűnözőt, Ladislav Liptákot.

Lipták több mint három éve bujkál az igazságszolgáltatás elől Belize-ben. A szlovák ellen kábítószer-bűncselekmények miatt európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Egy 2020-as rendőrségi akció során hazánkban több kokainkereskedőt is letartóztattak, köztük Ladislav Liptákot, és a néhai Tibor Šumichrast főügyész lányát, Veronika Šumichrastovát is, akinek autójában húszezer euró értékű kokaint találtak. Ekkor utóbbit, a visszaeső kábítószer-kereskedő Jozef Hricát és a körözött Lipták egykori társát, Andrea Fábikovát is elítélte a bíróság. Ladislav Lipták azóta bujkált, ezért európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A belize-i Dangriga városában a rendőrség három gyanús ingatlant kutatott át. Az akció során több mint 200 kilogramm kannabiszt és 170 gramm kokaint foglaltak le, emellett négy embert letartóztattak, köztük a feltételezések szerint a 34 éves Ladislav Liptákot is. 

Bár Belize-ben vették őrizetbe, a topky.sk szerint a Szlovák Köztársaság még mindig nem kérte a kiadatását. A Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma csak az elfogatóparancsot kiadó bíróság kérésére kérheti a vádlott kiadatását, az illetékes bíróság kérése azonban még a mai napig nem érkezett meg a minisztériumhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?