Dráma az állomáson: félholtra vert egy vasutas nőt egy ingerült férfi

rendorseg kp

Egy agresszív férfi megtámadott és brutálisan megvert egy női vasúti dolgozót, akit ezután súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

Az incidens a nyitrabányai (Handlová) vasútállomáson történt múlt vasárnap délután 3 óra tájékán. A Pluska értesülései szerint a támadást megelőzően a férfi szexuálisan zaklatta a vasútnál dolgozó 64 éves nőt, aki nem hagyta magát, erre az illető feldühödött, megütötte, majd fellökte. A lökés következtében a nő elesett, és egy asztalba verte a fejét.

A helyszínre rendőröket és mentősöket riasztottak – a támadót elfogták, az áldozatot súlyos sérülésekkel a bajmóci (Bojnice) kórházba szállították.

A nő agyrázkódást szenvedett: eltört a kulcscsontja, valamint kihullott néhány foga. Az orvosok szerint a teljes felépülése legalább 42 napot fog igénybe venni.

A támadóról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy fiatal, mindössze 19 éves férfiről van szó, akinek a motivációja ismeretlen. A bíró pénteken elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?