Bukni lehet elegánsan és kevésbé elegánsan, mondhatnók topisan, lehet kicsit és nagyot, lehet lefelé és fölfelé. A végeredmény mindig ugyanaz: valaki pozíciót veszt. Persze, a bukás nem végzetszerű, mint általában a regényekben; az ember önszántából is távozhat, de erre nem mindenki képes.
Egy bukás anatómiája
Azt azért ismerjük el, istenadta tehetség kell ahhoz, hogy valaki két hónapon belül kibukjon a miniszteri székből, egy százalékra csúsztassa pártja népszerűségét, és elveszítse egyetlen kincsét, a Markíza tévét. Azért az egyetlent, mert az nemcsak fialt, hanem legalább látszólagos befolyást is biztosított neki a közéletre. Még akkor is, ha mindenki tudta: a Markíza és az ukrán maffia módszerei nemigen különböznek egymástól, talán a Markízához több vér tapad. Hogy mi kell egy ekkora kudarchoz (az életveszélyes torpedójátékon kívül)? Mohóság, tévedhetetlenség és funkcióvakság. Ez utóbbi olyan különleges betegség, amely csak a tisztségbe kerülteket támadja meg, és nem Ázsiából hozzák be, és nem madarak, és nem a takonyidegeket támadja meg, hanem az ember környezetérzékelő berendezését. Egyetlen kérdés marad csak: hol végzik az ilyek?
Ki tudja önök közül, mit csinál most Pavol Hamžík, vagy egyáltalán emlékszik-e még rá önök közül valaki? Nem, nem írom le végleg Ruskót (a magyar helyesírási program aláhúzza azt a szót, hogy „Ruskót”, és a „tuskót” szót ajánlja helyette), csak tanulmányozom a bukás anatómiáját. Mellesleg rövidesen jó néhány politikusnak be kellene iratkoznia a Bukni tudni kell kurzusra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.