Egy bukás anatómiája

Bukni lehet elegánsan és kevésbé elegánsan, mondhatnók topisan, lehet kicsit és nagyot, lehet lefelé és fölfelé. A végeredmény mindig ugyanaz: valaki pozíciót veszt. Persze, a bukás nem végzetszerű, mint általában a regényekben; az ember önszántából is távozhat, de erre nem mindenki képes.

Annál nagyobbat lehet bukni, minél meredekebb a fölfelé ívelő pálya. Pavol Rusko pályája elég meredek volt, legalább annyira, mint tettei. A – még az átkosban szerzett – szocialista ifjúsági múlttal a zsebében az aránylag tehetségtelen újságíró a tévécsinálás útján indult el, mert az könnyebbnek tűnt, pláne egy svindlisnek. Miután kikokettálta magát Mečiarral, kapott egy ajándéktévét, ám ahelyett, hogy hálás lett volna, tovább szőtte a kapcsolati hálót, s egy nagy politikai hajcihő után az akkori ellenzék, jelenlegi hatalom keblén kötött ki. Megcsinálta Schustert és pártját, a sikeren felbuzdulva csinált még egyet önmagának. A gyanútlan szemlélődőnek úgy tűnhet, torpedót játszik Dzurindával: a kormányfőnek mindig meg kell találnia, mit hozott létre Rusko, s aztán ki kell nyírnia, meg kell semmisítenie, vagy valami ilyesmi. Pedig dehogy. Ez a pali csak tiszavirágban tud gondolkodni, ami pontosan arra elég, hogy tele legyen az ember hócipője vele.

Azt azért ismerjük el, istenadta tehetség kell ahhoz, hogy valaki két hónapon belül kibukjon a miniszteri székből, egy százalékra csúsztassa pártja népszerűségét, és elveszítse egyetlen kincsét, a Markíza tévét. Azért az egyetlent, mert az nemcsak fialt, hanem legalább látszólagos befolyást is biztosított neki a közéletre. Még akkor is, ha mindenki tudta: a Markíza és az ukrán maffia módszerei nemigen különböznek egymástól, talán a Markízához több vér tapad. Hogy mi kell egy ekkora kudarchoz (az életveszélyes torpedójátékon kívül)? Mohóság, tévedhetetlenség és funkcióvakság. Ez utóbbi olyan különleges betegség, amely csak a tisztségbe kerülteket támadja meg, és nem Ázsiából hozzák be, és nem madarak, és nem a takonyidegeket támadja meg, hanem az ember környezetérzékelő berendezését. Egyetlen kérdés marad csak: hol végzik az ilyek?

Ki tudja önök közül, mit csinál most Pavol Hamžík, vagy egyáltalán emlékszik-e még rá önök közül valaki? Nem, nem írom le végleg Ruskót (a magyar helyesírási program aláhúzza azt a szót, hogy „Ruskót”, és a „tuskót” szót ajánlja helyette), csak tanulmányozom a bukás anatómiáját. Mellesleg rövidesen jó néhány politikusnak be kellene iratkoznia a Bukni tudni kell kurzusra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?