Dackorszak

Hölgyeim és uraim, meg lehet nyugodni. A legőszintébb beszéd, a legteljesebb nyíltság ideje jött el, egész pontosan szerdától. Robert Fico kormányfő ugyanis akkor mondta meg a tutit.

Hölgyeim és uraim, meg lehet nyugodni. A legőszintébb beszéd, a legteljesebb nyíltság ideje jött el, egész pontosan szerdától. Robert Fico kormányfő ugyanis akkor mondta meg a tutit. Mármint, hogy a kormányzás mindig is a hatalomról és az érdekekről szólt, azért kormányzunk, hogy a saját érdekeinket érvényesítsük bármi áron, s ez így van Angliában is. Sőt, hogy a nemzetközi politikában ez még durvább, hiszen ott sem kereshetünk semmiféle értéket, eszmét.

Azt leszámítva, hogy ezek a megállapítások csak afféle féligazságok – például Angliában működik egy olyan civil és hatalomellenőrző demokratikus rendszer, melynek csíráit Fico oly szeretettel igyekszik idehaza eltiporni, ráadásul ott a kormány megbukna, ha a sajtót szeretné megregulázni, de már ennek ötletétől is –, az is pazar, ahogy kormányfőnk gondolatai és válaszai szofisztikálódnak. Például arra a kérdésre, miért adott Tapol?csánynak 1,2 milliós állami támogatást, kijelentette, hogy csak. Adott és kész. Miért ne adott volna? Tetszenek érteni. Nem kell többé magyarázkodni, nem kell megindokolni többé semmit, észérveket pedig végképp vágjunk a sutba. Meg nem is támogatunk senkit a pártunk szerint, de nem ám!

Szerdától a kormány hisztis, sértődött, dackorszakos kiskamasz szintjén beszél velünk, s legfeljebb ilyen részletes magyarázatok lesznek: csak, de, nem, azért se, bee!

Persze, a Szlovák Földalap vezérigazgatóját nem menesztik, csak a többieket rúgták ki, minden marad a régiben, csak most még azon morfondíroznak, hogy a kormány szabhassa meg, ki az újságíró és ki nem az. Erről kedden társalgott a kedves vezérkar.

Leleki szememmel már látom, ahogy sorban állunk, és Vasil Biľak elvtárs lefeleltet marxizmus-leninizmusból, izé, Fico elvtárs ebből a pszeudosz...rból, amit ő demokráciának nevez. Kivert a verejték.

Kenyában nádvágó késsel vágják le az ellenzékiek khm.... fütyijét. Jaj, minek is szóltam, még lekoppintják ezt a remek ötletet....

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?