Bulvártények

Értem én az embereket. Sőt, megértem őket. Mert az ember, természeténél fogva pletykára éhes. S hol vannak már azok az idők, amikor Juli néni, Kati néni kiült a kispadra a kapu elé, és folyt a letye, petye, lepetye.

Értem én az embereket. Sőt, megértem őket. Mert az ember, természeténél fogva pletykára éhes. S hol vannak már azok az idők, amikor Juli néni, Kati néni kiült a kispadra a kapu elé, és folyt a letye, petye, lepetye. Amikor még csak az volt a téma, vajon a szomszédék Juliskáját hozzáadják-e a felvégi Jóskához, mert ezeknek palotányi házuk, szántójuk van, amazok vályogházban éldegélnek, napszámba járnak, s már ki is szemelték a Juliskának való vőlegényt, de az a semmirekellő lány kisírja mind a két szemét Jóskáért. Az apja agyoncsapná, az anyja pártfogolja. Ki tudja, mi lesz ebből. Később Juliskáék szántóját elvették, azaz államosították, a Jóska gyerek traktoros lett, s az ő földjükön is végighajtott, fütyörészve, mintha a sajátja lenne, elvégre közös volt. Még később megjelentek a tévékészülékek. Attól kezdve nem kellett kint pletykálkodni, egy gombnyomás és mindenki megtudhatta, mi történik a nagyvilágban. S ahogy haladt előre az idő, úgy izgatta egyre jobban a kisembert, mi is történik a nagyemberek háza táján. Más kérdés, ki a kisember, s miért gondolja egyesekről, hogy nagyemberek. Csak mert ezek nagyembert kreáltak magukból? Sztár a politikus, sztár a szépségkirálynő, sztár mindenki, akiből a bulvár sztárt farag. És a nép reszketve veszi kezébe a bulvárhírrel teli sajtót: ki kivel, kinek mije van, abból mennyi, mikor mit csinál, honnan ered a vagyona, egy a lényeg, a vájkálás mélysége, attól csurog a nyájas olvasó nyála.

Ifjú barátom cégújságot szerkeszt. Riportozik is hírességekkel. Megszervezi az interjút, a fotózás helyét, idejét . Többnyire hazai sztárokkal beszélget, őket fotóztatja. A megbeszélt helyen beülteti kocsijába a megbeszélt alanyt, elviszi a megbeszélt színhelyre, ahol már várják a fotósok, akikkel szintén megbeszéli, amit ilyenkor szokás. Amikor végeznek, visszaszállítja az alanyt, aki kiszáll, átszáll, elviharzik, mert bokros teendői várják. Legutóbb az átszállást kileste egy lesifotós, hatalmas objektívjét csőre töltötte, elsütötte, aztán, mint aki jól végezte dolgát, elviharzott. Harmadnapon a legbulvárabb napilapban megjelentek a képek, alattuk a szöveg, hogy ugyebár a fiatalember nem csupán barátja a hölgynek, randiztak, kiszálltak, beszálltak, ki tudja, milyen érzelmek fűzik őket egymáshoz.

Hiteles forrásból tudom, semmilyenek. Bár a képek valódiak, a cikk szóról szóra kitalált. Csak gratulálni lehet a szerzőnek. Ilyen teljesítményre csak Juli néni és Kati néni lett volna képes, akik ugyan nem adták volna Jóskához Juliskát, de biztosan teherbe ejtetik, mielőtt férjhez megy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?