Bombasztikus békeharc

Bombákat találtak Pozsony közepén, pár saroknyira a NATO-közgyűlésnek otthont adó palotától – kürtölték világgá szalagcímekben a lapok. A bombák szerencsére nem robbantak föl, mert akkor nyilván nem a megtalálásuk tényéből igyekeztek volna negatív szenzációt kreálni a hírszerkesztők. Sajnálatos, hogy már Pozsonyban is találtatott pokolgép, holott előzőleg minden biztonságpolitikai illetékes azt ragozta, hogy tökéletesen felkészült a magas rangú vendégek fogadására. A NATO-sarzsik, többek között, azért tisztelik meg Szlovákiát, hogy a többi újdonsült tagállammal együtt üdvözöljék a katonai szövetségben. ĺgy szokás, így van ez rendjén, hiszen nem holmi ideológiai testvériségen alapuló kényszer munkált a belépés során. Most nem úgy rugdalták bele Közép-Európa posztkommunista nációit a NATO-ba, mint annak idején a Varsói Szerződésbe. Referendummal döntöttek a népek. Nyilván azért, mert úgy érezték itt számosan, hogy jobban ki lehet bírni egy-egy NATO-rakétasilót a kertek alatt, mint kommunista mozgalmárok meg gondolatrendőrök járőreit lépten-nyomon, nem beszélve a hálószobaszekrényekről... Mindez csak a miheztartás végett hangsúlyozandó, lévén, az óvatlan emlékezetkiesés jellemző következményeként, alig több, mint egy évtizeddel a rendszerváltozás után egyre többen hajlamosak szelektíve emlékezni... Különösen azóta, hogy ama bizonyos szeptember 11-én egyenes adásban szembesültek a New York-i tornyok likvidálásával. Nem beszélve a minapi balkáni mészárszékről, amely Közép-Európától karnyújtásnyira szedte szintén ártatlan áldozatait. Elég volt az efféle gondolkodásmód járványszerű terjedéséhez, hogy néhány évre viszonylagos biztonságban sejtsék magukat itt az emberek. Ráadásul az Irakot megszállva tartó több mint kétszázezer fős amerikai katonai kontingens tucatnyi katonájáról most derült ki, hadifoglyokat kínoztak. Valószínűleg ezen eléggé el nem ítélhető cselekmény is ébresztgeti a népekben azt a kritikátlan pacifizmust, melynek tanúi lehetünk manapság. Lényege az a felszínes, nem utolsósorban pedig önveszélyes előítélet, miszerint: „A kőolajra ácsingózó, a demokráciát erőszakkal terjesztő, hamburger- és álomzabáló jenki globalizátorok bántják a szegény, kiszolgáltatott iraki muzulmánokat.” Akik közül sokan – például a síita fundamentalisták – egyáltalán nem mellesleg, szemrebbenés nélkül robbantgatják a gyűlölt megszállók helyett az ártatlan iraki bennszülötteket is. Nyilván mert roppant módon megviseli őket hazájuk jogtalan megszállásának ténye... Az amerikai tengerészgyalogo-sok iraki jelenlétének itteni közvetlen folyománya pedig az, hogy pokolgépek lakoznak és lakozhatnak immár bármikor Pozsony belvárosának békés szemétkukái alatt – moralizálnak egyre nagyobb átszellemültséggel a g(b)ombamód szaporodó USA-gyűlölők, NATO-szkeptikusok, sajtóbeli szövetségeseikkel együtt...