Megismertük az egyik legősibb hangszerünket (FOTÓK)

A kutatók a mai napig nem tudják, hogy pontosan hogyan jött létre a doromb, milyen megfontolás szerint, de annyi bizonyos, hogy a korai időkben, földrajzi helytől függetlenül a legtöbb földrészen már ismertek hasonlót. 

„Ez egy nagyon régi hangszer viszont annyira nehéz az elkészítése és annyira precíz beállítást igényel, hogy a régészek egyenesen csodának tartják azt, hogy a prehisztorikus időkben, amikor még csak kő- és baltaeszközök voltak, létre tudtak hozni ennyire bonyolult hangszereket”

 – kezdte előadását Turtev Erik.

Történelmi leletek

A vetítéssel egybekötött előadáson megismerhettük a doromb történetét az egyes kontinenseken, láthattunk fotókat, esetekben videót is arról, hogy hogyan szólaltatják meg az egyes törzsek tagjai a dorombot és pontosan hogyan zengetik. Mint megtudtuk, az sem mindegy, hogy a zenélő, melyik ujjával és hogyan szólaltatja meg a dorombot, ugyanis minden tájegységnek megvan a maga jellemző dorombtartása és játékstílusa.

A történeti visszatekintés mellett több dorombot is megtekinthettünk, hallhattuk a hangát, a méretükből fakadó hangerőskülönbséggel. Ki gondolta volna, hogy a nagyobb, úgynevezett basszusdorombok halkabban, míg a kisebbek lényegesen hangosabban szólnak. Turtev Erik több olyan leletet is mutatott, melyek egyenesen a középkorból valóak, sőt, kézbe is vehettük őket, persze nagyon vigyáznunk kellett rájuk, miközben körbeadtuk őket. A legdrágább hangszer, amit magával hozott legalább 140 éves, a pontos korát nem tudni, de az biztos, hogy az ilyen szignóval és keletkezési hellyel ellátott eredeti daraboként már egy csinos házat lehetne venni Csallóközben. Ez utóbbit édesapja vette neki egy ócskapiacon, 13 euróért. Az előadónak fogalma sem volt róla, hogy mekkora kincs birtokosa.

Férfi, vagy női hangszer

A dorombnak a régiónkban kétfajta szerepe volt, rituális eszközként, valamint hangszerként használták. Tájegységtől függően készülhetett csontból, bambuszból és fémből. 

„Annyira bonyolult egy bambuszdoromb elkészítése, hogy ma például lézerrel, vagy orvosi szikével állítják elő. A korai időkben még nem volt ismert a dorombok behangolása”

 – tette hozzá a zenész.

Turtev Erik Nagy Tibort hívta segítségül, akivel az egyes hangszerek bemutatását végezték. A történelmi háttér során hallhattunk az ainukról, Japán sziget őslakosairól, akiknek inkább europid vonásaik vannak, kevésbé mutatnak hasonlóságot a japánokkal. Ők a mai Hokkaidó területén élnek és már csak néhány leszármazottuk van a térségben. Nekik köszönhetően tanultak meg a japánok dorombozni, szintén olyan hangszereken, mint a pápua új-guineai őslakosok. Csupán a hangszer anyaga volt más és inkább zenélésre használták, nem rituálékhoz.

Az egyes törzseknél az sem volt mindegy például, hogy ki játszik rajta. Vannak helyek, ahol férfi hangszernek számít a doromb, mint például az említett pápuáknál, szlovákoknál, osztrák népi dorombosoknál, a tuvaiaknál, a mongoloknál, a norvégoknál és az oroszok körében, de vannak olyan helyek is, ahol kifejezetten női eszköz, mint például ainuknál, ősi időkben a magyaroknál - csángóknál például a mai napig is -, a ruténeknél, Vietnámban és Kínában, illetve a hantiknál és manysiknál.

A titok a rezgésben van

A magyarok nyelvrokonánál, az Urál-hegységben élő hanti és manysiknál csontból készült dorombon játszanak, melyek sok esetben emberi csontból készülnek. De nem csak itt, több más helyen is dívott még ez a szokás. Az emberi csontból készült dorombhoz azt a hiedelmet társították, hogy ha valaki ilyenen játszik, öt évet elveszít az életéből, ezért csak halálos betegeknek adták vagy egyes szertartások keretében került elő. Egy nézői kérdésre, miszerint miért használnak dorombot az emberek, Turtev Erik saját véléményét fogalmazva meg úgy felelt, hogy a doromb különleges rezgése lehet ennek az oka. 

„Ez egy szubjektív vélemény, de szerintem a rezgés miatt használták. Ugyanis egy dorombnak olyan erős a rezgése, hogy az egész koponyában érezni lehet. Vannak sámánok, akik drogokat használtak, hogy révületbe essenek, vannak, akik alkoholt isznak és vannak olyan törzsek, akik a rezgésre esküsznek. Ők nem is hangszerként, hanem rituális eszközként használják”

 – mondta a szakértő. Érdekes, hogy Afrikában nem ismerték a dorombot, helyette egy másfajta eszköz alakult ki, míg Ausztráliába és Amerikába is az európaiak terjesztették el. Az indiánok például imádták ezt a hangszert, voltak, akik a nyakukban hordták és olyanok is, akik fölterületeket adtak értük cserébe.

Turtev Erik egyik hobbija az, hogy megtanulja az egyes országok dorombjainak nevét. A közönséget kérte meg, hogy nevezzenek meg különféle eurázsiai országokat, így tudtuk meg, hogy hívják a dorombot Lengyelországban, Kazahsztánban, Iránban, Grúziában, Törökországban, Németországban, Finnországban, Izlandon és nálunk Szlovákiában.
 

Hangszer lett belőle

A fém, pontosabban a réz dorombot először a vietnámiak készítették el, mégpedig a bambuszdoromb mintájára még Kr. e. 4. század előtt. Ezt a fajtát a mai napig meg lehet vásárolni a boltban fillérekért. Megszólaltatásához elég az ajkakhoz szorítani, már nem kellenek hozzá a fogak. Hangja sokkal erősebb és sokkal szebbek a felharmonikusai. Ezt dan moi-nak hívják, ami a későbbi szájharmonika elődje. Miután több ilyen kisebb dan moit összeraktak és nem pengették, hanem ráfújtak, lényegében akkor fedezték fel a szájharmonikát. Turtev Erik a közönség előtt is bemutatott egy különleges Seydel blues harmonikát, ami az egyik legmélyebben hangolt diatonikus szájharmonika. Miután megszólaltatta, egyértelműen hallani lehetett a dorombbal való hasonlóságot.

Először Kínában kezdték el hangolni a dorombot. Több hangszert egymás mellé rögzítettek, aminek köszönhetően több hangnemben is meg tudták szólaltatni. A legelső dorombábrázolás a K.e. 4. századból származik Kínából, amit egy korabeli falfestményen találtak. Később, pontosan nem tudni, hogy mikor, Eurázsiában felfedezték a patkó alakú dorombot. Ezek közül a legrégebbieket Mongóliában, az Altaj-hegységben találták meg. Később Nyugat-Európában pogány eszköz helyett már az „angyalok hangszereként” ismerték, például Angliában, illetve Dél-Olaszországban.

A középkorban is már egyöntetűen hangszerként használták, amit az utcai árusoknál is meg lehetett vásárolni. Ezeket már hangolták is. Turtev Erik a vetítésen mutatott több korabeli metszetet is, melyeken szerepelt a doromb különféle formákban, bazilikák falain látható freskókban és szoborrészleteken, családi, illetve települések címerein, festmények és rajzok fotóin.

A magyaroknak tilos volt

Érdekes adalék, hogy Szlovákiában, illetve a történelmi Magyarország területén a Habsburg dinasztia betiltotta a magyaroknak a dorombozást. Csak a szláv népeknek hagyták meg, mert ők csak ritmizáló dallamhangszerként használták. 

„A magyaroknak a doromb rituális eszköz volt, ami nagyon nem tetszett a keresztény Habsburgoknak. A szlávoknak azért hagyták meg, mert csak zenéltek vele. Ezért is van, hogy a szlovákoknak több szavuk is van a dorombra, más-más tájegységen máshogy hívják”

 – mesélte el. A magyarok a dorombot eleinte nádból, bambuszból vagy csontból készítették, majd a szlávoknak köszönhetően terjedt el köztük is a fém verzió.

Először István király tiltotta be a doromb használatát a magyaroknál, később viszont IV. Béla betelepítéseinek köszönhetően szláv népcsoportok is érkeztek a térségbe, akik újra elterjesztették a Kárpát-medencében. Majd a Habsburgok a doromb „hölgyeket megrontó”, vagyis nem keresztényi hatása miatt újra, immáron végérvényesen betiltották, ezért sem tárgyi emlék, sem mondókák, népdalok nem maradtak fenn róla. Egyedül a cigányoknál volt kapható azután is, ezt is csak onnan tudni, hogy fel-felbukkant nálunk is egy történet, pontosabban egy Balázsfán gyűjtött népdal sorai közt, ami emlékeztet arra, hogy csak a vándorló romáktól vásárolhattak dorombot a monarchia ideje alatt.
 

Az 1970-es évek

A Csallóközben korábban gyógyító hangszernek számított. Úgy értek el vele hatást állatokon és embereken egyaránt, hogy a dorombjáték közben „belemormogtak” a rezgetésbe egyes varázsigéket, gyógyszavakat. Turtev Erik elmondta, hogy a doromb csak az 1970-es években került újra köztudatba Szilágyi Zoltánnak köszönhetően, és vált újra népszerűvé a táncházmozgalom idején. Később fia technozene készítéséhez kezdte el használni, ami tovább népszerűsítette. „A szlávok nagyon dorombos nemzet. Az oroszoknál például a gyerekeknek az alapiskolában kötelező hangszer. Ezen nem lehet félrenyúlni, nem kell évekig küszködni azért, hogy egy tiszta hangot adjunk ki vele. Csak a fogaink közé kell venni és kész” – tette hozzá a zenész.

Az előadás előtt és után Oberta Martin, Európa leghíresebb dorombkészítőjének munkáiból vásárolhattak az érdeklődők és egyúttal a használatukat is elsajátíthatták.