Szerbia példát nyújt a közvetlen demokráciából

Vannak közös vonások is. Az első, ami eszünkbe juthat, az a következő: az Oroszországot most irányító rezsimnek egyik ellenállási forma sem tetszik. Ez nem meglepő, hiszen egyik közéleti szerveződésen vagy demonstráción sem Vlagyimir Putyint éltetik, hanem épp az ellenkezőjét teszik. Ehhez szorosan kapcsolódik a második: akár Moszkvából, akár szélsőjobbról vagy kormányoldalról azzal vádolják a tiltakozókat, netán politikusokat, hogy „külföldről finanszírozzák” őket. Ez klasszikus vád, amely figyelmen kívül hagyja a jelenség társadalmi természetét. Bármilyen (akár jelképes, akár konkrétabb) nyugati támogatást is kapnak a tiltakozások, a politikai összeesküvés-szövögetés magyarázóerejével senki sem jut túl messzire. Még akkor sem, ha az autoriter erőket támogató választókról van szó, hiszen annak a jelenségnek is masszív társadalmi okai vannak. Ezt, jobb, ha tudatosítjuk.

Melyek azonban dióhéjban a történések közti alapvető különbségek? Szlovákiában – noha szépen kitartanak – egyelőre korlátozott a demonstrációk ereje és mérete. Magyarországon nagyon erős a „messiásvárás” dimenziója anélkül, hogy eközben erőteljes és új társadalmi vízió ütné fel a fejét. Romániában az állam adott nagyon markáns választ a Georgescu-jelenségre (s azon keresztül aztán a román szélsőjobb más szereplőire), amely a népesség egy részének támogatottságát is bírja. Minden megváltozhat akár pillanatokon belül, most azonban nagyjából így fest a helyzet.

Mind között azonban (egyelőre) a szerbiai helyzet a legizgalmasabb, hiszen soha nem látott masszív közösségi beágyazottsága van a tiltakozásoknak. Az önszerveződés zászlóvivői a diákság. Szinte naponta új ötleteket valósítanak meg, s nem terheli őket semmiféle pártpolitikai szempont, önnön erejükben bíznak. Mellettük azonban számos társadalmi csoport is részt vesz a folyamatokban. Nem „vezérekben”, pártokban gondolkodnak az emberek, hanem a közösségi erőben, hálózatokban. Egészen pontosan: önmagukban. Az egyetemi plénumoktól kezdve a közösségi fórumokig gombamód szaporodnak az országban a hasonló szerveződések. Nyugodtan nevezhetjük részvételi, közvetlen demokráciának azt, amit látunk. Nem is nagyon tud velük mit kezdeni a hatalom a szokásos mesterkedéseivel.

Akárhova is fejlődik tovább a demokrácia intézménye (miközben szabadulni kíván a kapitalizmus vastörvényeitől), könnyen azonosíthatjuk, mi lenne a legjobb irány. Bizonyosan felsorolhatjuk a jellemzők között a több részvételt, közösségi aktivitást, kevesebb félelmet, empatikusabb és színvonalasabb közéletet, illetve a szerénységet és találékonyságot. A szerbiai tiltakozók most ezzel kísérleteznek.