A PS minden kezdeményezést támogat, ami a helyzet lecsillapításához vezet

simecka k

Az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) minden kezdeményezést támogat, ami a helyzet lecsillapításhoz és megbékéléshez vezet. Michal Šimečka, a mozgalom elnöke visszautasította azokat a próbálkozásokat, amelyek a PS-re akarják hárítani a felelősséget a társadalmi gyűlölködés miatt.

Határozottan visszautasítjuk egyes politikusok igyekezetét, hogy ránk hárítsák a felelősséget a gyűlölködő megnyilvánulások miatt. A PS mindig tisztességes ellenzéki szerepet töltött be és szakmailag közelített a kérdésekhez

– jelentette ki Šimečka.

Azt az igyekezetet is visszautasítja, amely az ellenzék szakmai munkáját akarja eljelentékteleníteni.

„Azt a kijelentésemet vetik a szememre, hogy minden megteszünk, hogy akadályokat gördítsünk a kormány elé” – mondta, és hozzátette, az ellenzéknek pontosan az a feladata, hogy az általa rossznak és károsnak vélt tervezetek elfogadását minden törvényes eszközzel akadályozza.

A Robert Fico (Smer) kormányfő elleni merényletet követően Zuzana Čaputová államfő és Peter Pellegrini megválasztott államfő hívta találkozóra a parlamenti pártokat a helyzet megnyugtatása érdekében. A találkozó elmarad, az államfő ezt egyes politikai vezetők nyilatkozatai alapján jelentette be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?