Zdena Studenková hetvenedik születésnapját ünnepelte – érdekes üzeneteket kapott

Zdena Studenková

Zdena Studenková neves szlovák színésznő 2024. május 19-én ünnepelte 70. születésnapját. Nagyon kevesen tippelnék őt ennyi évesnek, hiszen egyáltalán nem néz ki annyinak! Sok plasztikai műtéten esett át, ezt nem is titkolja, ahogyan azt sem, hogy szeret szépen és divatosan öltözködni. Már 30 éve boldogan él együtt a nála jóval fiatalabb, 52 éves Braňo Kostkával. Színésznőként még mindig aktív, jelenleg a Duna című sorozatban játszik.

Zdena Studenková számos produkcióban, színdarabban, filmben és sorozatban szerepelt. 1995-ben még egy musicalalbumot is kiadott, Éjjeli érintések címmel. Az Új Színpadon, Kassán, Nyitrán és Prágában is játszott musicalekben, az egyik legelismertebb színésznő Szlovákiában és Csehországban. Szakácskönyvek szerzőjeként is tevékenykedik, konyhaművészete ugyancsak ismert. 

 

Első férjét, Ivan Kostroňt még középiskolai tanulmányai alatt ismerte meg. Házasságuk mindössze 9 hónapig tartott. Zdenka még nem akart gyereket, Ivan viszont igen, ami áthidalhatatlan ellentétnek bizonyult. Zdena Jan Štrasser könyvében be is vallotta, hogy teherbe esett Ivantól, de a magzatot elvetette. 

 

1979-ben Stanislav Párnicky egy tévéfilmben szerepeltette Zdenát, aztán teherbe esett tőle, és összeházasodtak, 13 évig voltak együtt. Közös lányuk, Simona (42) nagyon nehezen viselte szülei válását. Zdena azért döntött egy másik férfi mellett, mert Stano mellett egyre öregebbnek érezte magát, de azért is, mert az Új Színpadon megismerkedett Braňo Kostka karmesterrel. A nő ekkor 41 éves volt. 

 

„Hirtelen az volt az érzésem, hogy nagyon gyorsan öregszem, és egy másik kapcsolatba menekültem" – emlékezett vissza azokra az érzéseire, amelyek őt férjes asszonyként és egy kislány édesanyjaként a nála 17 évvel fiatalabb karmester karjaiba sodorták, akivel a Vértestvérek című musical munkálatai során ismerkedett meg. 

 

 

A férfi akkor még csak 24 éves volt. Bár a Braňóval való kapcsolata fokozatosan bontakozott ki, Zdena az első pillanattól kezdve tudta, hogy ő az igazi. Azóta eltelt 30 év, és a pár még mindig együtt van. Bár nem házasodtak össze, mindketten a mai napig „fülig szerelmesek”. Ráadásul Zdena nem néz ki 70 évesnek, amiről ő maga is egyre inkább meg van győződve. Ez főleg a plasztikai műtéteinek köszönhető, amiből nem csinál titkot, akárcsak abból sem, hogy szeret szépen öltözködni, divatos ruhákban tetszelegni. Kevesen gondolták volna, hogy az idén betöltötte a 70. életévét.

 

A törékeny termetű Studenková számos filmben, tévés produkcióban és sorozatban szerepelt. A filmekben néha szó szerint a helyszínen vetkőzött. Sokáig a Szlovák Nemzeti Színház társulatának a tagja volt, ahonnan 2022 őszén távozott, már csak egy-két produkcióba jár vissza fellépni. 


 

Azt azonban kevesen tudják róla, hogy amikor mindössze 9 éves volt, édesapját bebörtönözték – ez az Edelweiss-csoport, egy különleges német katonai egység, amely 1944-1945 telén a partizánok ellen harcolt, perével függött össze. Nyolc évet kapott, de 1968-ban amnesztiával szabadult. 

 

„Egy nap nem jött haza a munkából. Anyám akkor nem foglalkozott velem. Ő maga sem tudta, hogy hol van. Csak egy idő után derült ki, hogy vizsgálati fogságba került. Nyolc évet kapott, és politikai fogolyként zárták be" – árulta el Studenková. Azt az időszakot nehezen viselte. „Az iskolaigazgató utasította a gyerekeket, hogy ne beszéljenek velem, mert egy fasiszta lánya vagyok" – tette hozzá. 

 

Studenková a szó szoros értelmében a színészetnek él. Szereti az olyan karaktereket, amelyekbe titkok vannak kódolva, imádja az okos, felkészült, ambiciózus embereket. Őszinte, kimondja, amit gondol, elvhű. 


 

Minden jót kívánunk! 

Sokan gratuláltak Zdenka Studenkovának, kollégái baráti üzenetekkel kedveskedtek.


 

Maroš Kramár

A mi korunkban már mindenünk megvan. Csak egészséget és örök optimizmust kívánok Zdenkának – mindannak ellenére, ami körülöttünk történik a világban. Még sok közös élményt vele! Ő egy olyan lány, aki nem rontja el a szórakozást, sőt saját magán is jóízűen tud nevetni, amire nem sokan képesek. Tiszteletreméltó korban van, és ez nem vesz el sem az erejéből, sem a szépségéből. 


 

Jozef Vajda 

Bár már nincs a Szlovák Nemzeti Színházban, hiszem, hogy fogunk még együtt játszani. A nyáron a pécsi fesztiválon is szerepelni fog, nagyon várom már. 


 

Vlado Voštinár 

Ha egészségnek örvend, akkor még az eddiginél is szebb évek várnak Zdenkára. Kívánok még nagyon sok boldog évet!


 

Ady Hajdu 

Mivel a Duna sorozatban most éppen vért adott nekem, lényegében Zdenka vére csörgedezik bennem is, úgyhogy legalább egyszer az életben én is szeretnék segíteni neki. Nem feltétlenül véradással, de ha bármilyen más segítségre szorul, rám biztosan számíthat. 


 

Zuzana Kocúriková 

Teljes szívből kívánok neki jó egészséget, mert az a legfontosabb. Továbbá, sok szerencsét a munkájában, sok szerencsét a családjában, sok kozmikus energiát, sok-sok erőt! Egyszóval egyszerűen csak jó szerencsét! Mindig is szerettem őt az odafigyeléséért, szorgalmáért és nagy megbízhatóságáért. 


 

Emil Horváth 

Kívánok neki egészséget, boldogságot, életenergiát és azt, hogym ég jó sokáig folytassa sikeres élettörténetét! Elképesztő, hogy még mindig színészkedik. Kívánom, hogy energiája és optimizmusa az életben maradjon meg! Partnerek voltunk több darabban, úgy is mondhatnám, hogy ő az én régi színésztársam


 

(pluska)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?