Bezzeg mi, politikusok!

A Szlovákiát irányító politikai elit tagjai közül egyre többen csatlakoznak Robert Fico miniszterelnök újságírók ellen indított hadjáratához.

A Szlovákiát irányító politikai elit tagjai közül egyre többen csatlakoznak Robert Fico miniszterelnök újságírók ellen indított hadjáratához. Először Ivan Gašparovič köztársasági elnök állt Fico mellé, mondván, a kormánynak saját médiákra lenne szüksége, mert a meglevők nem tájékoztatják rendesen (értsd a hatalomnak tetsző módon) a polgárokat. A Gašparovič-palota, akarom mondani Grassalkovich-palota lakójának kijelentése természetesen annak fényében is értelmezhető, hogy az illető a következő választási ciklusban is maradni szeretne hivatalában és palotájában, amihez nélkülözhetetlen a legnagyobb kormánypárt, a Smer támogatása, ezért illik nyilvánosan kiállni a kormányfő mellett. De nemsokára csatlakozott a sopánkodókhoz Vladimír Mečiar is, Fico és Gašparovič szövetségese, vagyis ellenfele, azazhogy... Szóval, hol ellenfele, hol szövetségese, mindenesetre a sajtó pocskondiázásában mindenképpen hűséges szövetséges. Elvégre a bokszoló kormányfő tudását (mármint boksztudását) nemegyszer a szemtelen újságírók ellen is hasznosította. Például, amikor a Joj televízió riportere az iránt érdeklődött, hogy honnan is szerezte a pénzt Elektra nevű villájára. A jobbegyenes kíséretében elhangzó válasza („ha ezt még egyszer megkérdezed, olyat beb...ok, hogy nem térsz magadhoz”) talán mindennél frappánsabban jelképezi a jelenlegi hatalom sajtóhoz való viszonyát. Amíg a média szolgalelkű propagandaeszköz a kezükben, mint a főmufti uralkodása idején a közszolgálati tévé és rádió, meg a hűséges pártlapok, addig minden rendben van. Ha azonban a riporterek kényelmetlen kérdéseket merészelnek feltenni, akkor egyből odacsapunk – képletesen szólva vagy a gyakorlatban is. Mečiar nemrég azt vetette a hazai újságíró-társadalom szemére, hogy Szlovákiában bárki lehet újságíró, aki mikrofont tart a kezében. Nem sokkal ezután Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes is beállt a kórusba, egyetértve Mečiarral abban, hogy az újságíróknak nincs megfelelő képzettségük. Erre már Viera Tomanová szociális és családügyi miniszter sem hagyhatta annyiban, hogy a Trend gazdasági hetilap főszerkesztője, Rado Baťo földönkívülinek nevezte. Beperelte 30 ezer koronára, a kiadóját meg 50 ezerre. Egy kicsit furcsa, hogy az összehasonlítás után, 2007. június 28-án Tomanová a TA3 hírtelevíziónak még azt nyilatkozta, hogy az egészen csak nevetni lehet, meg hogy őt semmilyen karikatúra nem tudja kihozni a sodrából, ellenkezőleg, csak jót mulat rajtuk. Vajon most miért változott meg hirtelen a véleménye? Ez már rázós kérdés, talán az X-akták keretében fény derülhetne rá, már csak azért is, mert érintettek a földönkívüliek.

A hatalmi elit média elleni acsarkodásából egy valamirevaló érvet lehet kihalászni, ez az újságírók képzettségére vonatkozik. Való igaz, hogy Szlovákiában sok vezető újságíró nem végzett valamelyik egyetem zsurnalisztika szakán, sőt nincs főiskolai végzettsége. Paradox módon általában a legjobb és a legelismertebb újságírókról van szó. A vezető politikusok tekintélyes része viszont jogot végzett, sőt a docensi titulusig vitte egyetemi karrierje során. Bezzeg mi, politikusok, mondhatná Mečiar, Fico, Gašparovič vagy Ján Cuper (az utóbbi három docens). Ez a felsorolás egyben a legjobb példa arra, hogy kis hazánkban a főiskolai végzettség egyáltalán nem garancia semmire. A felsorolt jogász urak ugyanis ahol tudták, ott taposták sárba a jogállam eszméit. A végzettség azért nem minősít, mert a kommunizmusban – amikor a felsorolt jogász urak megszerezték – a társadalomtudományokban rengeteg (marxista, szocialista) zöldséget tanítottak, no meg kapcsolatokkal és megfelelő helyezkedéssel lendíteni lehetett a tanulmányi eredményeken. Jelenleg pedig azért nem mérce, mert szinte nincs olyan átlag alatti műveltségű fiatal, aki ne tudna diplomát szerezni valamelyik felsőoktatási intézményben. Különben is, az újságíróknál az eladott példányszám, a nézettség, illetve a hallgatottság a döntő vagy az általuk végzet munka színvonala (ki milyen szemszögből közelíti a kérdést) és nem a képzettség, akárcsak a politikusoknál, ahol a szavazatok száma a fontos, meg a döntéseik minősége, nem pedig az, hogy ki milyen okos vagy művelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?