Barátságos brazil

Annyi vágyunk van, miért ne valósítanánk meg, ha lehetőségünk van rá, miért ne lennénk torreádorok, nehézbúvárok, ejtőer-nyősök vagy éppen operaénekesek, ha egyszer ezért tör minket a frász? A magyar labdarúgó-válogatottnak is vannak vágyai, egészen biztosan akadnak ezek között olyanok, amelyeket pénzért sem lehet megvalósítani, de például a brazil válogatott meghívása elintézhető, jönnek is április 28-án. Azonban kénytelen vagyok elgondolkozni azon, hogy vajon milyen alkalomból kapta ezt a jutalmat válogatottunk, mert jutalomról van szó, kétségünk sem lehet, hiszen egyébként semmi értelme a gesztusnak. Ha tudniillik a futballszerető közönségnek akarna jót az MLSZ a brazilok meghívásával, akkor meghívná melléjük a portugálokat is, hogy legyen kivel labdarúgni, és ne az történjen, ami történni fog. A közönség tehát nem jöhet szóba mint ajándékozott. Akkor marad a szövetség és a válogatott labdarúgók. Mivel nyilvánvaló, hogy az MLSZ-nek semmilyen érdeke nem fűződhet ahhoz a kínos vereséghez, amelyet az udvariasan játszadozó brazilok szinte kelletlenül mérnek ránk, nyilvánvaló, hogy a fiúknak járt ez a lehetőség, hogy bebizonyítsák: tényleg nincs más lehetőségük megmérkőzni tengeren túli csapatokkal, csak abban az esetben, ha pénzért (egyes források szerint egymillió dollárért) idehozzák nekik. Ez az a meccs lesz, amikor az ellenfél minden jóindulata ellenére kénytelen lesz győzni fél góllal, mert egyszerűen képtelen mit kezdeni a csatársor a szabadidejével, és hiába szeretnék nagyon döntetlenre menteni a ká-európai haknit, valahogy mégiscsak győznek, illetve, amennyiben jó kedvük támad, bepakolnak ötöt. Mindez a Puskás-stadionban zajlik majd, amely részben életveszélyes, részben pedig ótvar lepukkant, névadójához annyira méltó, mint a Sportszelet. Szerencsétlen esetben 28 ezer örök optimista néző foglalhat helyet az ország legnagyobb stadionjában, viszont ha sikerül belakni még pár helyet a felső karéjban, akkor tényleg érdemes lenne leülni tárgyalni a portugálokkal, mert az ellenfél nélküli brazil válogatott azért nem mozgat meg városnyi tömegeket. Ez még akkor is valószínű, ha meglepő módon a brazilok még sohasem tudták legyőzni válogatottunkat, képtelenek voltak elbánni az 54-es, a 66-os vagy a 86-os kerettel, és még ikszre is csak egyszer voltak képesek, 71-ben, ráadásul Rióban. A walesiek megalázó látogatása után, amikor a keret nagyobbik része beteget jelentett a mérkőzés előtt, és a maradék unottan megverte csapatunkat, még Zalaegerszegen fogadni kell a félelmetes hírű és minden bizonnyal lelkesen focizó japánokat. A hírek szerint tizenegyen lesznek, és ez az előzmények ismeretében sajnos nem sok derűlátásra ad okot. Nem kell persze akkor sem elkeseredni, ha netán nem sikerül lebírni egyik távoli válogatottat sem, mert végső lehetőségként ennyi pénzből bármikor ki lehet bérelni az Erkel Színházat, természetesen zenekarral és díszlettel együtt, és színpadra álmodni A fából faragott királyfit, különös tekintettel a címszerepre. Akkor legalább lehet mutogatni a CD-t az unokáknak – a meccsek felvételei helyett.

A szerző a Magyar Hírlap főmunkatársa