Az elnapolt béke

<p>Minszkben „elnapolták” a békét – értékelte a Kommerszant című orosz napilap szakírója a „normandiai négyek” és az összekötőcsoport maratoni tárgyalásait a kelet-ukrajnai helyzetről.</p>

MTI-HÁTTÉR

A tekintélyes lap Moszkva, Kijev és a szakadárok engedményeit és a nyitott kérdéseket elemezve úgy látja, Ukrajna gyakorlatilag elismerte, belátható időn belül nem tudja ellenőrzése alá vonni a „donyecki és luhanszki népköztársaságok” területeit. A konfliktus gyakorlatilag befagy, a Dnyeszteren túli (szakadár) terület helyzetéhez hasonlóan.

Petro Porosenko ukrán elnök komoly problémákba ütközhet a kelet-ukrajnai régióknak adandó különleges státus és a decentralizáció miatt, amelyet a minszki megállapodások szerint év végéig kell végrehajtani. A gyökeres átalakítást a kijevi parlamentben erős pozíciókkal rendelkező radikális hazafiak akadályozhatják meg. Az államfő aknamezőre lép. Politikai ellenfeleinek lesz ürügye, hogy a nemzeti érdekek elárulásával vádolják, és ez előbb parlamenti lázadáshoz, majd az önkéntes zászlóaljak bevonásával tömeges tiltakozó megmozdulásokhoz vezethet.

A fegyveres összecsapásokban részt vevő szakadárok és vezetőik amnesztiában részesítése gyakorlatilag azok legalizálását jelenti, akiket eddig Kijevben kizárólag terroristáknak és háborús bűnösöknek neveztek.

Gondot jelent a csőd szélén álló Ukrajna számára a nyugdíjak és egyéb szociális járandóságok kifizetése is a lázadó területeken élőknek.

Moszkva és a szakadár régiók Minszkben tett engedményei közül a lap a felkelők előrenyomulásának leállítását emelte ki. A szakadárok ugyanis január elejétől 600 négyzetkilométeres terület felett szereztek ellenőrzést. Emellett az ukrán fegyveres erők elkerülhetik a debalcevei katlanban elkerülhetetlennek tűnő vereséget. Ugyanakkor a fegyverszünet csak ma éjfélkor lép életbe, így „a halaszthatatlan harci feladatok” végrehajtására maradt idejük a szakadároknak.

Fontos része a minszki megállapodásoknak, hogy elismerték az önkényesen kikiáltott donyecki és luhanszki népköztársaságok Ukrajnához tartozását, még ha csupán formálisan is. Moszkva hivatalos álláspontja mindig is ez volt, viszont a szakadár területek vezetői ragaszkodtak a teljes függetlenséghez, és nem voltak hajlandók kompromisszumra. Az újabb helyhatósági választások megtartása a szakadár területeken, immár az ukrán törvények szerint, kétségbe vonja a szakadár délkelet-ukrajnai régióban tavaly november 2-án tartott választásokat és az így létrejött hatalmi szerveket.

A külföldi fegyveres alakulatok kivonásával az érintettek közvetve elismerik, hogy ilyen alakulatok léteztek a donyecki és luhanszki területen. Viszont a kivonás feltételrendszere nem világos. A minszki intézkedéscsomag azt sem fejti ki, melyek azok a törvénytelen fegyveres csoportok, amelyeket le kell fegyverezni. Kijev számára minden vele szemben álló fegyveres alakulat törvénytelen.

Az orosz lap úgy véli, hogy tekintettel az orosz belpolitikai helyzetre Vlagyimir Putyin sokkal kevesebbet kockáztat, mint Petro Porosenko ukrán elnök. Az orosz államfő népszerűségének csak az árthatna komoly mértékben, ha a kijevi háborúpárti erők a tűszünetet kihasználva megtámadnák a szakadárok által létrehozott Új Oroszország nevű területet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?