Amerika hangja

<p>Az Egyesült Államok legfrissebb, Magyarországnak címzett kritikáiban természetesen van sok igazság, főleg a korrupciót illetően. Érdemes azonban az ilyen szenvedélyes nagyköveti, diplomáciai ítélkezést annak látni, ami: nagypolitikai ihletettségű pillanatnyi érdeknek.</p>

Az igazság fanfárjai nem mindig és nem mindenhol szólalnak meg: a politikai természetű igazmondás és kritika gyakran alapjában véve elfogult, hiszen az aktuális vélemény keménységét/lágyságát egyéb, nem éppen és nem elsősorban erkölcsi szempontok határozzák meg. Magyarország most (és régóta) rosszfiú. Csakhogy valójában nem azért sütötték rá ezt a bélyeget, amiért lehetne – zavaróan nagy hatalomkoncentráció, amit szemtelenül egyoldalú haveri vagyonosodásokra is használnak teljes cinizmussal –, hanem a nyugati gazdasági körökkel történt összezördülések miatt. A multik, az amerikai és európai tőkéscsoportok keleti periférián elfoglalt kedvező helyzetének ment neki szavakban keményen, tettekben finomabban az Orbán-rezsim: államosított, újraosztott, csökkenti a nyereség rátáját, erre pedig érzékenyek az elszenvedő pénztermelők – ki ne lenne az? Amúgy szó sincs itt valami eget rengető változásról, a külföldi tőke lenullázásáról – ó, dehogy: ennyire azért nem húz ujjat a magyar kormányzat a szövetségeseivel. Viszont zavarja a kényelmes üzletmenetet, bekavart a megszokott, unalmas, de biztonságosan semmitmondó közbeszéd-monopóliumba. Kellemetlenkednek a magyarok, baj van velük, kiszámíthatóan kiszámíthatatlanok: ez aggasztó onnan nézve, ahol a kiszámítható kiszámíthatóságot szeretik, négyzetre emelve.

Nem szabad ezeket a pszeudo- (meg persze néha valódi) konfliktusokat, csörtéket túlságosan komolyan venni; figyelni kell, reagálni szükséges, ám nem érdemes érzelmileg belezúgni, hogy gazfickó Amerika, ahol verik a négereket satöbbi. Higgadtság, tiszta fej: látni és tudni, mi van a fecsegő felszín alatt. Az Egyesült Államok erkölcsi iránymutató szerepe a világban csökken, ahogyan világcsendőrstátusa is halványul. A nagyhatalmak a történelemben sosem igazságot szolgáltattak, sokkal inkább terepet rendeztek az erő alapján és a diplomácia mézes kígyónyelvén.

Fontos, hogy ne veszítsük el a fejünket bármi durva kritikára sem. A magyar ellenzék egy része például rettenetesen felháborodott a külügyminiszter úgynevezett kioktató stílusán, közleményein, csak azt felejtették el: a magyar diplomácia a menekültválságban a támadásokra végig csak reagált. Úgy kezdődött, hogy Magyarország visszaütött, ugyebár. Ahogyan mi kerítést építettünk, míg az osztrákok csak ajtócskát szárnyacskákkal, ja.

A szappanoperát újabb részekkel folytató budapesti amerikai nagykövetnek igaza van: bíróság elé állítani a korrupt politikusokat és hivatalnokokat. Tegyük hozzá: mindig és mindenhol; és természetesen az őket korrumpáló nagyvállalatok vezetőit is, óh, ideális világ. Én is abszurdnak tartom a totálisan, tragikomikusan kézivezérelt közmédia működtetését, mégsem gondolom, hogy az ellenszer a közszolgálati tájékoztatás megszüntetése, privatizációja. Hiszen látjuk, hogyan változtatja demokratikus éberségét a magánmédia megfelelő politikai alkuk vagy azok elmaradása nyomán... És nem kevésbé aggódom a megvásárolható, befolyásolható, manipulálható piaci sajtó miatt is.

Vegyük észre: Magyarország ugyan kevéssé polgárosodott, mégsem különleges hely, ahol túlságosan másképp működnének a dolgok, az üzletmenet, a közélet, mint bárhol Európában vagy a világ hasonló politikai ideára épített részein. Magyarország vagy Szlovákia megítélése nem értékek alapján alakul a világpolitikai porondon, inkább annak függvényében, ki újíthat fel egy atomerőművet, ki szállíthat oda új vadászgépeket, ki kapja a mobiltelefon-hálózatot.

Az instant véleménytőzsdén lehet gonosz despota egy választott miniszterelnök és lehet jóságos demokrata egy véreskezű diktátor – öt év múlva meg fordítva. A befolyás keveredik a valósággal a színpadon, ahol kicsiként nem jó túl gyakran főszerepet kapni.

A szerző magyarországi publicista

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?