A nagy vonatrablás

Bő százötven év kellett hozzá, hogy bizonyítást nyerjen, ilyen téveszme volt a Száz vasutat, ezeret! elgondolás is, mely szerint a vasutak lennének a földnek erei és bennök áradna a műveltség. Csakis egy költőnek juthatott eszébe olyan badarság, hogy egy sínpár lenne a földnek ere, és még áradna is benne valami. Szerencsére az illetékesek ma már kellő realizmussal, sőt iróniával szemlélik az efféle túlhaladott gondolatokat, vagy inkább romantikus álmokat.

Persze sokan vannak, főként vaskalapos, maradi utasok és egyszerű vasutasok, akik nem hódolnak be egykönnyen az új eszméknek, és ragaszkodnának hozzá, hogy járjon a vonat, amelyen el lehet jutni munkába vagy oskolába, a már említett műveltség végett. ĺgy gondoltam én is, meg így gondolta a kalondai bakter meg a csatai forgalmista és még sokan mások. Nagyon sokan. Ám kiderült, tiltakozni az ellen, hogy NE jöjjön a vonat, olyasmi, mintha az általános felmelegedés, vagy a globalizáció ellen tiltakoznánk. Meddő és megmosolyognivaló, s mint ilyet, figyelemre sem kell méltatni. És mégis, ennek dacára a tiltakozók közt volt néhány nagyon fontos ember, akik tiltakozásukat egy bátor tartózkodással fejezték ki a kormányban, amikor szavazásra került sor.

Az igazság persze az, hogy a kormány már tavaly év végén megpecsételte a vonalak sorsát, amikor megállapította a vasút idei költségvetését. A vasút kiszámolta, hogy a pénzből mire futja, mire nem, mit kell megszüntetni, és az eredményt visszaküldte a kormánynak. És az valóban furcsa lenne, tiltakozni valami ellen, amit mi terveztünk el – tartózkodjunk ettől. Akkor inkább már tüntessünk tényleg a globalizáció miatt. Hanem azért azt megkockáztatnám, hogy azok között, akik különböző szinteken és hivatalokban eldöntötték, hogy nem kell vonat, szép számmal van, aki nem lenne ilyen nagyon fontos ember, ha annak idején nem szállhatott volna föl a vonatra, a már említett művelődés végett. Vasút mellé most már születni kell.

Másrészt azt meg tudtuk, hogy a vasút nem személyszállításra, hanem szétválásra, osztódásra, vonatvásárlásra, gödörásásra és székházépítésre specializálódik. Végül is alig rontja egy ország imázsát, ha vasúthálózatának húsz százalékán megszünteti a személyforgalmat, hiszen még így is jobban állunk, mint Ukrajna vagy akár Románia. És ott kell spórolni, ahol célszerű. A nemutazóközönség megnyugtatására még közölnöm kell a hivatalos megfogalmazást, mely szerint a kormány nem arról döntött, hogy nem fognak járni a vonatok, hanem csupán tudomásul vette a vasúti személyi közlekedés transzformációját. Sőt azt hiszem, transzformációs csomagját.

Amikor ezt szerdán tudomásul vette, nos épp aznap a parlamentben parázs vita alakult ki az utazásról, ami helyénvaló, hiszen egy parlament azért van, hogy parázs vita alakuljon ki benne. Persze nem a regionális vonalakról, ez fejlesztés terhe mellett nem hangozhat el a Big Bakterházban. Külföldi szolgálati útjaikról vitatkoztak dühödten a honatyák. Például nem lehet ezután szolgálati útra kelni, legyen az bármilyen fontos és kívánatos, ha idehaza éppen ülésezik a törvényhozás. Vonatkozik ez az Európa Parlament üléseire, a NATO parlamenti közgyűléseire és mindennemű euroatlanti csatlakozási szemináriumokra. Röviden: nem fog senki munkaidőben fel-alá rohangálni Európában és a világban. (Nyilván a szűk kormánypárti többség miatt.) A parlament elnöke és alelnökei a „business class”-on, a képviselők és más törvényszolgák csak az „economy” osztályon utazhatnak (de az is klassz). Tehát természetesen igénybe vehetnek repülőgépet, első osztályon vonatozhatnak, és ha úti céljuk 400 kilométernél távolabbra esik, hálókocsira is jogosultak. Ha tengerre szállnának, csak első osztályú kabint bérelhetnek, semmi luxuslakosztály. Ezenkívül igénybe vehetnek szolgálati gépkocsit, és saját kocsijukkal is szolgálati útra indulhatnak, költségeik meg lesznek térítve. De vigyázat! A saját kocsi csak akkor jöhet szóba, ha levegőben és vízen nem tudják megközelíteni a célállomást, és szárazföldön is csak azzal. Szállásköltségeiket napi 200 euró vagy 200 dollár erejéig téríti a parlament. Kapnak diétát és mellé költőpénzt, a házelnök és alelnökök esetében ez utóbbi az előbbi 150 százaléka lehet, a többieknek be kell érniük 100 százalékkal. És hogy miért kellett ezen vitázni? Mert az új relációk némileg gyengébbek az eddigieknél. Csak találgatom, milyenek lehettek eddig. Egy dühös honleány, kinek férje éppen börtönkoszton él, javasolta, ne rontsuk ilyesmivel az ország imázsát, hiszen ott kell spórolni, ahol az célszerű, nem ezeken az utakon. Valamint hogy a külföldi szolgálati utakra nem mint kirándulásokra kell tekinteni, mert minden egyes úttal nagy szolgálatot tesznek a hazának az ilyen utakra indulók, viszont a bizonyos mértékű korlátozások csökkentik a képviselők kiküldetéstudatát. Egy dühös kormánypárti honatya pedig azt javasolta, törvény biztosítsa a képviselők számára a szolgálati biciklit. Javaslatát elvetették.

Olcsó és esztelen lenne a két dolog, a „csupán jóváhagyás” és a „parázs vita” közt párhuzamot vonni, e célból egymás mögé tenni a kettőt. Csupán arról van szó, hogy az egy napon történő dolgokat kénytelen egyszerre tudomásul venni az ember. Hogyan lehetne párhuzamot vonni két teljesen külön álló és külön életet élő világ között, amelyek nem érintkeznek, nincsenek kapcsolódási, ha úgy tetszik, csatlakozási pontjaik? A párhuzamosok legalább a végtelenben találkoznak. Mint ahogy az üres sínpárok is a horizonton.