Ne csak a voksunk kelljen

Az említett cikk elolvasása után nem tudom megállni, hogy az adott témához ne fűzzek egypár gondolatot.

Az említett cikk elolvasása után nem tudom megállni, hogy az adott témához ne fűzzek egypár gondolatot. Már a cím elolvasása után kellemetlen érzések fogtak el, mert a cikk írója a Csáky Pállal folytatott beszélgetés során megjegyzi, hogy Csáky szavaival éljek: a múlt kormányzási időszakban a zsidók kárpótlása után a kormány MKP-s alelnöke készíttetett egy elemzést, ami szerint a zsidókon kívül még létezik egy szlovák állampolgárságú, de magyar nemzetiségű népréteg, amely szintén kiérdemelné azt, hogy kárpótlásban részesüljön. Az igaz, hogy mi, akiket elhurcoltak Csehországba, nem végeztünk a koncentrációs táborok gázkamráiban, de azt a sok megaláztatást, amit átéltünk, illene valamilyen formában kárpótolni. Az, hogy ezt a kérdést napirenden tartja az MKP OT, dicsérendő dolog, de ahogy a kormány alelnöke mondta, nem feltétele a kormányban való maradásnak. Hát köszönöm szépen az MKP vezetőségének, hogy legalább annyira méltatnak minket, hogy a dolog nincs tisztára a szőnyeg alá söpörve. Részben meg tudom érteni az MKP-t, mert hát itt azokról a bizonyos beneši dekrétumokról van szó, amire a többi kormányban levő partner allergiás. Jogos a kérdés, mikor lesz rá majd újra alkalom, hogy ez a kérdés napirendre kerüljön? Bekerül-e az MKP a következő választási időszakban a kormányba? Majd Ficótól fogjuk várni, hogy a múltban ért sérelmeinkkel foglalkozzon? Ezt aztán várhatjuk, de nemcsak tőle, hanem a többi szlovák párttól is. A cikk említi azt a kassai szervezetet, amely vette a bátorságot, hogy Beneš-dekrétum ide vagy oda, legalább megpróbál valamit tenni érdekünkben, ami a mi részünkről felettébb dicséretre méltó dolog. Egyébként megjegyzem, hogy én is kapcsolatba léptem az említett szervezettel, amely ez alatt a cím alatt működik: Združenie obetí deportácií a ich potomkov Košice – a szervezet elnöke Krivánsky Miklós úr. Megint a kormány alelnöke szavaival fogok élni. Szerinte „szabad országban élünk, minden civil szervezet számára nyitottak a kapuk”. Hát ez politikailag és stilisztikailag jól meg van fogalmazva, de ahogy én ebből a mondatból kivettem, az MKP inkább csak odadobja a „forró gesztenyét” egy kívülálló szervezetnek, és majd arra vár, hogy ez a szervezet oldja meg ezt az ügyet helyette. Az MKP-szavazók táborában, attól függetlenül, hogy nem csökkent a támogatottság százalékaránya, jelentősen megnőtt a száma azoknak, akik elvesztették a bizalmukat az MKP-val szemben. Úgy gondolom, ha az MKP egy kicsit nem „keményít be”, számolnia kell szavazótábora csökkenésével. A szárnyvonalak megszüntetésével sem szerzett az MKP új választókat, pedig a szlovák állampolgárok is abban bíztak, hogy az MKP tesz valamit az ügyért. Ne csak akkor kelljünk az MKP-nak, amikor a szavazatunkra van szükség, hanem a választások után is képviseljen minket.

Benyovszky László, Léva

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?