Kovács Tímea: Hiszem, hogy hasznosítani tudom projektmenedzseri tapasztalataimat

12
Fülek |

A Füleki Városi Hivatalnak szeptembertől új elöljárója van. A hivatal vezetését Kovács Tímea, tapasztalt projektmenedzser vette át, aki évek óta együttműködik a várossal.

Kovács Tímea miután befejezte egyetemi tanulmányait, csatlakozott az újonnan megalakuló losonci Regionális Fejlesztési Ügynökséghez. 

Három szektor – az önkormányzat, a nonprofit szektor és a vállalkozói szektor – együttműködésére helyeztük a hangsúlyt. Munkanélküliek oktatását végeztük, szolgáltatásokat nyújtottunk az önkormányzatoknak és vállalkozóknak külső források megszerzése érdekében – akár belföldi, akár külföldi EU-forrásokból, amelyek akkor még csak indulóban voltak. Fokozatosan megtanultuk, hogyan lehet sikeresen pályázni, és hogyan tervezzünk átgondoltan és hatékonyan erőforrásokat ügyfeleink számára. Bővítettük tudásunkat, és a minisztérium meghosszabbított keze voltunk. Nemcsak a megvalósításban, hanem a projektek utólagos monitoringjában és ellenőrzésében is részt vettünk" - mondta. 

Kovács Tímea már sok éve a projektmenedzsment területén dolgozik. Fülek arról ismert, hogy az elmúlt években számos projektet nyújtott be támogatások megszerzésére. A várossal akkor kezdett együttműködni, amikor még a fejlesztési ügynökségnél dolgozott. 

„Az akkori eredményeket ma már teljes mértékben használjuk, azóta ezek a város mindennapi életének részévé váltak, legyen szó a Nefelejcs létrehozásához szükséges komplett infrastruktúra kiépítéséről, az inkubátorház helyreállításáról, vagy a vár felújítását célzó egyéb tevékenységekről. Együttműködésünk az elmúlt években fellendült, elsősorban a Hatékony Közigazgatás projektnek köszönhetően. Itt alakult ki az alkalmazotti munkaviszonyom is, amikor a projektet és két új iroda vezetését irányítottam Füleken és Losonctamásiban" - részletezte. 

Az új elöljáró sikeres karriert futott be a magánszektorban, most a közszféra kihívásaival kell szembenéznie. 

„Ha az ember hosszú ideig ugyanazon a területen dolgozik, tevékenysége automatikussá és rutinszerűvé válik. Nem szeretek stagnálni, szeretnék új dolgokat tanulni, új kihívásokat elfogadni, amelyek előbbre visznek. Az említett Hatékony Közigazgatás projektnek köszönhetően közelebbről megismerkedtem az önkormányzatok különböző kompetenciáinak és finanszírozásának kérdésével. Az ajánlat elfogadása nagy személyes kihívás volt számomra, a hivatal sokféle kompetenciával és felelősséggel rendelkezik, amelyek összehasonlíthatatlanok a vállalkozói szektorral. Itt egy nagy csapat munkáját irányíthatom, ezért azt nagy tisztelettel vállaltam el az elöljárói pozíciót" - részletezte Kovács Tímea.

Hozzátette, hogy szerinte az emberekkel való munka általában az egyik legigényesebb feladat. Azt szeretné elérni, hogy megtanuljanak úgy kommunikálni egymással, hogy az iroda megfelelően haladhasson, mindenki jól érezze magát a munkahelyén. Motivált legyenek, és olyannyira becsüljék a munkát, hogy büszke legyen arra, hogy a városnak dolgozik. 

Kovács Tímea úgy gondolja, hogy itt a menedzseri tapasztalatait kamatoztathatja a hivatal hatékonyabbá tételében. 

„Manapság már egy hivatal nem működhet úgy, hogy »van rá 30 napunk«. Gyors időket élünk, ami a hivatalnokoktól is menedzseri hozzáállást követel annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban és legjobban tudják kiértékelni az adott helyzetet és megtalálni a legjobb megoldást. Ugyanakkor azon vagyunk, hogy megtanuljunk hatékonyan kommunikálni nemcsak az osztályon belül, hanem az osztályok között is. Úgy, hogy egy csapatként tudjunk dolgozni. Egyikünk sem polihisztor, hogy mindenhez értsen. Azért vagyunk ennyien, hogy tudjunk egymáshoz fordulni, közösen megoldani a helyzeteket. Remélem, hogy ezekre pozitív hatással tudok lenni" - osztotta meg terveit.  

Első célja között szerepel a hatékonyság növelése és a kommunikáció volt. 

„A közel négy év alatt, amióta itt dolgozom, elég jól megismertem a kollégáimat. Úgy gondolom, hogy itt nemcsak a közszférából, hanem az üzleti vagy nonprofit szférából is gazdag tapasztalattal rendelkező szakemberek dolgoznak, akiknek a való életről is van tapasztalatuk. Fokozatosan kialakítunk egy olyan rendszert, amelyben jobban tudunk kommunikálni, közösen oldjuk a megoldandó helyzeteket, a problémákat egymás között, a hivatalon belül. Emellett kihívásokkal teli idők várnak ránk, a folyamatos jogszabályváltozásokat és a korábbi kormányok döntéseit a közeljövőben már a saját bőrünkön érezhetjük. Nem minden kormánydöntést éreznek meg azonnal az önkormányzatok, néha csupán egy-két év múlva. Amikor a város nehéz helyzetbe kerül, meg kell találnia a módját, hogyan optimalizálja a szakmai kapacitásait és költségeit, hogy a lakosság és az ügyfeleink mindig elégedettek legyenek. Ez egy igazi kihívás lesz" - zárta gondolatait. 

Kovács Tímea az elöljárói pozíció mellett továbbra is szorosan együttműködik a stratégiai és városfejlesztési osztállyal, ahol eddig dolgozott. A város folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy minél több lehetséges támogatást és külső forrást megszerezzen. Bízik benne, hogy ezen a téren továbbra is a hasznukra lesz. 

(A város által küldött sajtóközlemény)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?