Sztálin

Ötven éve halt meg Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, közismert nevén Sztálin, a legalantasabb ázsiai politikai „kultúra” európai meghonosítója, a paranoia megtestesülése, a népirtás nagymestere. Egy híján harminc évig – Lenin 1924-ben bekövetkezett halálától 1953-ig – tartotta rettegésben egy óriásbirodalom lakóit, de személyének kisugárzása, „művének” hatása sokkal nagyobb és messze hatóbb volt annál, hogy földrajzilag behatárolható lehessen, vagy rideg adatokkal kifejezhető, néhány mondatban leírható legyen.

Sztálin átkos emlékével nem is lenne különösebb gond, ha a történelmet képesek lennénk racionálisan, történelemként kezelni, ha az árnyak nem jönnének szembe még napjainkban is. Mert emberi ésszel felfoghatatlan, hogy míg a fasizmus bűneit egyértelműen és vita nélkül ismerjük és ítéljük el világszerte, addig a kommunizmus gaztetteivel óvatoskodni vagyunk kénytelenek. Mintha az a sokmillió halott, akik száma elfogulatlan történészek szerint eléri, sőt felülmúlja a fasizmus áldozatainak számát, kevesebbet nyomna a latba. Mintha nem lett volna mindegy annak a több milliónyi ukrán parasztnak, hogy elgázosították, vagy egyszerűen, nyomorult módon éhen halasztották. Mintha a tömeghalál nemei elé bármilyen előjeleket lehetne tenni.

Mi lehet mégis az oka, hogy az egyik barbárságot vita nélkül barbárságnak tartjuk, míg a másikat nem ildomos piszkálni? Mert élnek (s a legtöbb esetben nem is rosszul) a régi rendszer haszonélvezői? Mert Sztálint és tábornokait nem ítélték el egy nürnbergihez hasonló perben? Mert a nagy honvédő háborúnak nevezett hódító hadjáratot illik még ma is „felszabadulásnak” nevezni? Mintha az oroszok legalábbis a közép-európai népek tavaszát, a legvirágzóbb demokráciát hozták volna el nekünk. Talán csak azért tekintünk a sztálini rendszerre más szemüveggel, mert lassan, fokozatosan rothadt el, és nem volt lehetőség a nyílt szembenézésre?

A történelmi marazmus okait talán éppen a katarzis hiányában lehet kitapogatni. Talán ezért van az, hogy a barbárság nem tud véget érni, és a világ hajlamos szemet hunyni afölött, hogy – bár létezik nemzetközi jog és a népek önrendelkezési jogát az alapiskolások is ismerik – napjainkban hasonló birodalmi politika érvényesül például a Közel-Keleten és a Kaukázusban. Csak más-más előjellel történik ugyanaz.