A bonszai a nyugalom és a harmónia jelképe

bonszaikiállítás Negyeden
Negyed |

Másodszor szervezett bonszaifesztivált a Quarter Gardeners Polgári Társulás. A negyedi alapiskolában nemcsak a kiállított bonszaiokban és suisekikben lehetett gyönyörködni, hanem több érdekes előadást hallgathattak meg az érdeklődők, illetve vásárolhattak vagy maguk is megtanulhatták, hogyan alakíthatnak ki bonszait a növényekből.

Komoly szintet lépett a tavaly kísérleti jelleggel megszervezett bonszaifesztivál. Idén a negyedi alapiskola termeiben berendezett bonszaikiállítás mellett megjelentek a suisekik, valamint vásárral, bonszaikészítő workshoppal, szakmai előadásokkal színesítették a kétnapos fesztivál kínálatát. A szervező Quarter Gardeners Polgári Társulásnak három tagja van, Gurabi Gergely, Rák Tibor és Szőcs Gábor, de a fesztivál megvalósításában nagyon sokan, főleg a családtagjaik és barátaik segítettek. Gurabi Gergely lapunknak elmondta, tavaly nagyjából húsz bonszaijal és a bonszaikészítést bemutató előadással készültek. 

„Idén több, mint negyven kiállított növényt, illetve összeállítást láthattak az érdeklődők. Minőségileg is nagy a különbség, sokkal kevesebb az abszolút amatőr bonszaikészítő. A kiállított darabokon látni a nagyon szép kidolgozást, akár több évtizedes fák is vannak, minden apró ágon látni a törődést, megfigyelhetőek az alapelvek, például, hogy az Y alakú kettes elágazásból négy, a négyből további tizenhat ág nő ki, gyönyörű kompakt látványt nyújtanak. A kusamonók, vagyis kísérőnövények legtöbbje akár egy kiállításon is megállná a helyét. A bonszaiokat ugyanis mindig velük harmonizáló kísérőnövényekkel együtt kell kiállítani. Ha például napfénykedvelő fából alakították ki a bonszait, a kusamonónak is napfénykedvelőnek kell lennie, hogy egy harmonizáló kompozíciót alkossanak, az idei fesztiválon tehát arra is törekedtünk, hogy a kiállítás szabályait betartsuk” 

– magyarázta. A bonszaiok között a japán nappalikra jellemző szentélyszerű fülkét, tokonomát is kialakítottak. A tokonoma a hagyományok szerint a legdrágább dolgok tárolására szolgál, lehet váza, kalligrafikus felirat egy tekercsen vagy szezonális ikebana, de gyakran a kedvenc bonszai kap ott helyet, a közelében szokták a teaszertartásokat tartani vagy ott gyűlnek össze a családtagok. 

A workshopon Juraj Szabó kassai bonszaimestertől tanulhattak az érdeklődők, egyaránt szólt kezdőknek és haladóknak. 

„Megtanulhatják, hogyan lehet alapot kialakítani egy majdani bonszainak. Vannak itt olyan fák, amelyek még eddig sosem voltak formázva, ezeknél meghatározzuk a majdani formát és a tulajdonosokkal megbeszéljük, hogyan és mit érdemes a jövőben alakítani rajtuk. A már formázott fáknál a karbantartásról, ápolásról beszélünk, hogy a bonszai mindig szép maradjon. Fontos a napi szintű törődés, nincs olyan, hogy egy bonszai kész van. Az, hogy mikor lesz egy fából bonszai, leginkább a fajtájától függ, továbbá az ápoltságától. Néha két-három formázás elég ahhoz, hogy kiállításra vigyük a növényt, más esetben akár 10-15 év is kell ahhoz, hogy elégedettek legyünk vele” 

– tudtuk meg a mestertől.

Külön teremben kaptak helyet a suisekik, vagyis olyan érdekes formájú kövek, amelyeket a kiállítóik a természetben találtak. Általában valamilyen érdekes formájuk van, az egyik például egy hegyvonulatot idéz, a másik egy kutyafejre emlékeztet. Amitől egy kőből suiseki válik, az a fából faragott talapzat, amit hosszú, aprólékos munkával addig formáznak, amíg tökéletesen bele nem illik a kő, amely így a lakás díszévé válik. A daizának nevezett alátét szerepe az is, hogy egy bizonyos szögben állva tartsa meg a követ, úgy, ahogy a forma a legjobban kivehető. A suiseki gyakran kísérő eleme a bonszainak, a kiállításokon is gyakori, hogy egymás mellett láthatók, ezért is szerették volna a szervezők, ha az idei fesztiválon megjelenik ez az elem. Az önálló művészetként is létező suisekikészítők között vannak a környékünkön élők is.

Gurabi Gergely szerint abszolút beilleszthetőek a japán kultúra elemei a mi hétköznapjainkba. Bonszait nemcsak japán eredetű fákból lehet kialakítani, hanem itteni őshonosakból is. A hétvégi kiállításon volt például galagonya vagy tölgy is. Úgy véli, a növények, a szép dolgok, a természet szeretete nem attól függ, melyik kultúrához vagy nemzethez tartozunk. 

„Nemcsak akarunk kötődni a természethez, hanem szükségünk is van rá. Az egész napos munka után rendkívül megnyugtató élvezni a csöndet a növények között, amikor csak arra kell figyelnem, hogy melyik ágacskából kellene egy kicsit levágni, végtelenül meditatív hatású. Talán sosem volt ennyire szükségünk arra, hogy visszavegyünk a tempóból, mint most, ebben a felgyorsult életben” 

– egészítette ki. A kétnapos fesztiválon több szakmai előadás is volt, mindegyiknek az alaptémája a természetközeliség volt. Futó Éva helyi kertész volt az egyik előadó, hiszen a bonszaimestereknek jó kertészeknek is kell lenniük. Rák Vlasta a gyógynövényekről, a természet erejéről beszélt, a szlovákiai bonszaitudomány legnagyobb alakjai, Alenka Ondrejčíková és Vladimír Ondrejčík pedig a teák és bonszaiok felkutatására szervezett utazásaikról tartottak bemutatót, teaszertartással kiegészítve. A fesztivál céljával kapcsolatban Gurabi Gergely úgy fogalmazott, azoknak, akik a bonszaiokkal foglalkoznak, szükségük van a kiállításokra. Hangsúlyozta, a szervezés rengeteg munkával jár, de nagyon fontos számukra, hogy a közösség tagjai a fesztiválon tudnak találkozni, eszmét cserélni, tanácsot kérni egymástól, vagy csak egyszerűen kezet fogni és beszélgetni. Úgy véli, jó lenne, ha mind többen foglalkoznának ezzel a kedvteléssel, mert biztosan szebb lenne a világ, ha kicsit lassítanánk, megállnánk és felfedezhetnénk a körülöttünk lévő természet szépségét.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?