A közös európai hadsereg ötlete

Az Európai Unió jelenleg egész biztosan nem katonai hatalom. Van ugyan két atomhatalma – Nagy-Britannia és Franciaország –, és van pár jobban felszerelt tagállama, komoly hadiiparral, de egységes irányításról, a gyártási kapacitások összehangolásáról egyáltalán nem beszélhetünk. Ráadásul a gazdasági unió is csak csoszog mostanában az eurózóna képében, nemhogy a külpolitikai és védelempolitikai együttműködés. Miközben Renzi olasz miniszterelnök Moszkvában, Orbán Viktor pedig Budapesten ráz kezet a katonai kihívást jelentő Putyinnal, addig az Európai Bizottság luxemburgi elnöke egy régi ötletet porol le: előhozakodik az európai hadsereg ötletével. Igaz, egy gyorsreagálású uniós erő papíron létezik, de élesben sosem volt tesztelve, ráadásul állományát a tagállamok rotációs alapon biztosítják. Egyelőre abban sem tudunk megegyezni, hogy mi a helyes magatartás Moszkvával szemben. Ehhez képest egy közös hadsereg nagyon komoly együttműködést igényelne. Úgy tűnik, ez Juncker egyik előremenekülési stratégiája – hátha a hiányzó közös külpolitikát hozza magával a hadsereg. Ugyanebben az interjúban a középtávú tervek közt az egységes uniós költségvetésre is utalt – tehát olyanra, ahol a tagállamok költekezését sokkal szorosabban fogná Brüsszel. Most ez az arány 1 a 99-hez, vagyis a tagállami bruttó nemzeti jövedelem 1 százalékát költi le az unió, a maradék 99-ről mindenki maga dönt. Abban viszont biztosan igaza van Jean-Claude Junckernek, hogy szükség lenne az európai erőt megjelenítő haderőre. És abban is, hogy ésszerűtlen a tagállami szintre szétoszló – és persze gondosan őrzött monopóliumokba csomagolt – védelmi ipar fenntartása, amelyben a tagállamok párhuzamosan fejlesztenek eszközöket hasonló funkciókra. Ahogy Szerbiában is a NATO-ra volt szükség annak idején, úgy a líbiai konfliktust sem tudta megoldani Európa az amerikai kapacitások nélkül. Végül pedig a transzatlanti táboron belüli egyensúly kialakulását segítené elő, ha végre sikerülne az uniós tagállamoknak is összerakniuk egy komoly sereget, mert onnantól kezdve Washington és Brüsszel együtt, egyenlő(bb) félként látná el a világban a katonai erővel való érdekérvényesítést is. Néha NATO-sapkában, az USA-val együtt, és néha uniós sapkában. Mert van, ahol különböznek az érdekeink. Az azonban közös cél az Atlanti-óceán mindkét partján, hogy ne szoruljunk harmadik fél segítségére. Ehhez most Európának kell lépnie, ráadásul a putyini Oroszország viselkedése jó alkalom erre. Az pedig külön csemege, hogy az egyik legnagyobb tapasztalata a többnemzetiségű hadseregek működtetésében éppen az Osztrák–Magyar Monarchiának volt. Feledy Botond