Róma. Menesztette francia vezetőedzőjét, Rudi Garciát az AS Roma labdarúgóklub, az új vezetőedző az olasz Luciano Spalletti lesz.Az 56 esztendős tréner 2005 és 2009 között már irányította a római Farkasokat, ezalatt két Olasz Kupa-győzelmet és egy Szuperkupa-sikert ünnepelhettek.
Spaletti visszatér az AS Romához
Róma. Menesztette francia vezetőedzőjét, Rudi Garciát az AS Roma labdarúgóklub, az új vezetőedző az olasz Luciano Spalletti lesz.
Az 56 esztendős tréner 2005 és 2009 között már irányította a római Farkasokat, ezalatt két Olasz Kupa-győzelmet és egy Szuperkupa-sikert ünnepelhettek. 2009 és 2014 között a szentpétervári Zenit edzője volt. Új szerződése állítólag 2017 nyaráig szól majd.
Az 51 éves Garcia 2013-ban vette át az AS Roma irányítását, amellyel tavalyelőtt és tavaly is ezüstérmet nyert a Serie A-ban. A Bajnokok Ligája-résztvevő fővárosiak jól kezdték a mostani idényt is, de elmúlt tíz tétmérkőzésük közül csak egyet tudtak megnyerni, ezért a bajnoki tabella ötödik helyére csúsztak vissza. Hátrányuk hét pont az éllovas Napolival szemben.
Az AS Roma a hétvégén a Hellas Veronával játszik. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.