Fico túl van az életveszélyen, állapota továbbra is súlyos

Robert Kaliňák

Robert Fico (Smer) kormányfő túl van az életveszélyen, állapota azonban továbbra is súlyos – tájékoztatott erről Robert Kaliňák (Smer) miniszterelnök-helyettes vasárnap.

A miniszterelnök továbbra is intenzív ápolásra szorul, teljes felépülése hosszú időt vesz igénybe – mondta Kaliňák. Miután Fico egészségügyi állapota továbbra sem teszi lehetővé átszállítását egy pozsonyi kórházba, a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházban kezelik tovább. A felépüléshez vezető út nehéz és fájdalmas lesz – tette hozzá.

„Az orvosok reggeli konzíliuma alapján kijelenthetjük, hogy a páciens jelenleg nincs életveszélyes állapotban. Állapota továbbra is nagyon súlyos, és hosszú időre és pihenésre van szüksége a felépüléshez. Szilárdan hiszünk abban, hogy minden jó irányba fog haladni” – jelentette ki Milan Urbáni, a kórház elöljárója.

„A legrosszabb, amitől tartottunk, jelen pillanatban nem fenyeget” – tájékoztatott Kaliňák, majd hozzátette, tekintettel a miniszterelnök stabil, pozitív prognózisú állapotára a kórház az elkövetkező napokban rendszeresen tájékoztat majd a kormányfő gyógyulási folyamatának alakulásáról.

A miniszterelnök-helyettes zárásként elmondta, Fico konkrét utasításokkal látta el a kormány következő lépéseit illetően. A kialakult helyzet megnyugtatását szolgálni hivatott lépéseket fokozatosan mutatják be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?